A közműszektor alkalmazkodik az árcsökkentési felvetésekhez

A vízszolgáltatók és a hulladékszállítók szerint komoly gazdálkodási problémákat okoz, ha július 1-jétől valóban tíz százalékkal nyesik a lakossági díjakat, a PB-gázosok pedig nem is értik, miről van szó, hisz termékük szabadáras. Így ha a kormány itt kialakít valamiféle árszabályozást, az példaként szolgálhat a szintén szabadáras fa-, szén-, illetve az eddig tabunak tekintett üzemanyag-tarifa szabályozására is.

A múlt szerdán Németh Szilárd „rezsicsökkentésért felelős” Fidesz-képviselő egyéni törvénymódosítással kezdeményezte a lakossági víz- és szemétszállítási díjak július 1-jei hatályú tízszázalékos csökkentését. Másnap Kósa Lajos Fidesz-alelnök pedig megerősítette: ugyanekkortól ugyanennyivel mérsékelnék a PB- és a tartályos gáz, illetve a kéményseprés díját is.

vízművek,
vízművek,

A PB-gázipari szakma a sajtóból értesült a kormányzati tervekről – közölte lapunkkal Esztó Péter, a Magyar PB Gázipari Egyesület elnöke. Eddig senki sem kereste őket, pedig lennének javaslataik, és a felmerülő kérdések rendkívül feszítőek. A PB-gáz szabadáras termék, a piacon több nagykereskedő eltérő árakat alkalmaz, nem is szólva a számtalan kiskereskedőről.

Felvetésünkre, miszerint Németh Szilárd logikáját követve a kereskedő által január 31-én érvényesített árakból kellene tíz százalékot vágni, leszögezte, hogy az árak üzleti titoknak minősülnek, és azokat sehol nem regisztrálják. Esztó hatezer forintra becsülte a 11,5 kilós PB-palack átlagárát, de itt is nagy a szórás. Kirilly Tamás, a piacvezető Prímagáz üzemeltetési és beszerzési igazgatója is megerősítette, hogy a tervekről csak a médiából értesültek.

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége tagjait meglepetésként érte a víziközmű-szolgáltatások és a hulladék-közszolgáltatások díjának tízszázalékos csökkentésére vonatkozó javaslat – közölte Farkas Hilda ügyvezető. Komoly, előzetes hatásvizsgálatok híján ezt politikai javaslatnak tekinti, ami ellen nehéz szakmailag érvelni.

Az évközi változtatás felborítja a közszolgáltatók gazdálkodását, a kiadásokat vissza kell fogni, ami a szolgáltatás színvonalának csökkenését vagy elbocsátásokat eredményezhet – fogalmazott. Problematikusnak látja a fűnyíróelv alkalmazását is, mivel az érintett társaságok díjai, anyagi és műszaki adottságai országszerte nagy szórást mutatnak.

A vízszektor név nélkül nyilatkozó képviselői úgy vélték, a rezsicsökkentéssel felgyorsulhat a kisebb és nagyobb víziközműcégek összeolvadási folyamata. Ezt a hatékonyságjavítást amúgy üdvözlik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.