Védelmezi a forintot az új MNB-alelnök

Változatos pályát futott be pénteken az euró és a forint árfolyama: a 306-os szintről indulva délre újabb kilenc havi csúcsra, 307,4 forintig szaladt, amikor is Martonyi Jánosra hárult a feladat, hogy az új információk híján felerősödött eladási hullámot csillapítsa.

A külügyminiszter pozsonyi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre leszögezte, hogy a kormány a stabil forintárfolyamban érdekelt, nem áll szándékában a nemzeti valuta gyengítése. A hírre rövid időre erősödni kezdett a forint, majd pár óra múlva ismét gyengült: ennek vetett véget Balog Ádám, a monetáris politikáért frissiben felelőssé tett új MNB-alelnök, aki a Dow Jones hírügynökségnek azt mondta, hogy az új vezetésnek nincsen árfolyamcélja, és oka sincs arra, hogy felhagyjon az óvatos kamatcsökkentéssel. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a kamatcsökkentési ciklus továbbra is folytatódik, de csak a szokásos, 25 bázispontos lépésekkel, azaz radikális, a piac által várt 50 bázispontos vagy ennél is durvább kamatvágás nem várható. Balog nemkívánatosnak nevezte a forintárfolyam most látott ingadozásait, és szerinte a magyar gazdaság fundamentumai nem is adnak okot erre. A megnyugtatónak szánt szavakat honorálta a piac, a forintárfolyam estére egészen a 304-es szintig erősödött.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.