Lejt a pálya?

Nem állt meg, sőt egyelőre inkább gyorsulni látszik a tavaly tavasszal elindult és ősszel lendületet kapott visszaesés a kiskereskedelemben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes forgalmi adataiból kiderül, hogy januárban jókorát, az előző évi azonos hónaphoz képest 4,1 százalékkal esett vissza a belföldi fogyasztás. Bár a most közzétett forgalmi index csak előzetes adat, így a részletes, kiskereskedelmi ágazatokra vonatkozó számokat csak jó két héttel később teszik közzé, az már most látszik, hogy a legtöbb kiskereskedelmi területen egyre erősebb a visszaesés üteme. Élelmiszerből a tavaly év végi 2,7 százalékos forgalomcsökkenés után a január 3,5 százalékos piaczsugorodást hozott, hasonlóképpen teljesített az iparcikkek piaca, ahol a decemberi 2,3 százalékos forgalomcsökkenés után januárban már 6,5 százalékkal estek az eladások.

Kérdés, hogy mi várható a későbbiekben? Megfigyelők szerint még nem biztos, hogy a januári adat lejtős pályát vetít előre az egész évre. Forrásaink szerint a kormány által keresztülvitt rezsicsökkentés és az adójóváírás kivezetése már meglátszódhat a februári adatokon vagy a márciusi statisztikákban. Ugyanakkor a KSH-adatsorok bizony azt mutatják, hogy az élelmiszer-kereskedelemben – az évközi rendkívüli helyzeteket leszámítva –a januári adat rányomja a bélyegét az év hátralévő részére is. Így 2012 elején egy halvány, 0,6 százalékos emelkedéssel indult az év, és ez a trend az év közepéig tartotta magát, amikor is az aszály miatt megugró árak fordítottak a folyamatokon. 2011-ben ellenben nem vitte el a hőség a termés felét, akkor a januári, szintén 0,6 százalékos stagnálás az egész évre nagyjából érvényes volt. A kulcskérdés tehát az, hogy mi okozta a forgalom most januári megreccsenését. Piaci vélekedések szerint a visszaesést csak kisebb mértékben lehet betudni a drágulásnak, sokkal inkább a negatív GDP-adat és a gyenge foglalkoztatottság tehet a belföldi fogyasztás zuhanásáról, ami viszont hosszú távú lejtmenetet ígér. Ez annyit jelent, hogy világválság nélkül is visszaköszön a 2008–2010 közötti időszak kiskereskedelmi recessziója. Forrásaink arra hívták fel a figyelmet, hogy a januári 3,5 százalékos élelmiszerforgalom-csökkenés mellett igencsak hamiskásan hangzik Orbán Viktor minapi riposztja, miszerint „nem látják az áfacsökkentés indokát”. A korábbi, 2008-as szinthez képest mára már igencsak összezsugorodott piacon a további 3,5 százalékos csökkenés azt mutatja, hogy a vásárlóknak komoly problémát jelent a 27 százalékos áfateher.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.