Kicsiben barkácsolnak

Jelentősen növelné piaci jelenlétét Magyarországon az itt jelenleg 25 társult bolttal működő osztrák 3e barkácslánc. A háromszáz társult vállalkozásból álló, tavaly 530 millió eurós forgalmú csoport vezetője, Günther Pacher lapunknak elmondta: Magyarországot tartják a hálózatuk egyik legígéretesebb piacának.

Nálunk a nagy eladóterű barkácsláncok az utóbbi években igen komoly gondokkal küzdenek. A Bricostore nemrégiben jelentette be, hogy kivonul, de a többi szereplőnél is megfigyelhető, hogy vagy nem fejleszt, vagy a kisebb üzletek irányába mozdul el, így a Praktiker is nemrégiben két kisebb méretű, néhány száz négyzetméteres áruházat nyitott.

Szakértők szerint a hazai, évi 500-800 milliárd forint forgalmú szektorban mára erősen megkérdőjeleződött a nagy, több ezer négyzetméteres áruházakat felsorakoztató üzleti modell életképessége amiatt, hogy a 30-40 százalékos forgalomcsökkenés miatt nem tudják kitermelni a nagy méretű üzletek fenntartásának költségét sem. A 2008 után az ágazatot sújtó recesszió ugyanis nem csak a kicsiket ritkította meg: becslések szerint legalább ötödével csökkent a piaci szereplők száma. Günther Pacher szerint ebben a helyzetben a kivonuló vagy meggyengült nagyok piaci részesedésére eséllyel pályázhatnak a lakóhelyhez közeli kisebb üzletek, ha közös beszerzési társaságba tömörülnek, illetve egy közös arculattal, eladási és üzletvezetési modellel lépnek fel.

A 3e hálózatot Ausztriában alapították 1989-ben. A beszerzési társulás és a franchise jellegzetességeit is felmutató csoport 1997-ben lépett ki a nemzetközi porondra, majd 1999-ben érkezett meg a magyar piacra. Az üzleti modell lényege, hogy a részt vevő üzletek a logó használatáért egy kisebb havi összeget fizetnek, közös céges arculatot használnak, illetve ki kell helyezni a polcaikra a hálózat alapárukészletét, ám emellett a társult boltok önállóan is beszerezhetnek. A hálózathoz tartozó üzletek középméretűek, 200-1000 négyzetméteresek, így széles termékkört tudnak lefedni, összesen 10-13 ezerféle árut kínálnak. A magyar piacot a 3e a felső-ausztriai beszerzési központból látja el, ahová több mint 900 gyártó, illetve kereskedő viszi el áruját.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.