Tart az elszámoltatástól?

Nem tartok semmiféle elszámoltatástól. Először is: minden évben elszámolok a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Másrészt: van már ebben némi tapasztalatom. Miután 2002-ben felmentettek a bank éléről, három évig tartott az elszámoltatásom. Az eredmény mindenki számára ismert. Én abból tapasztalatokban gazdagon, erkölcsileg megerősödve kerültem ki. Ilyen értelemben nem tartok az elszámoltatástól. De azért sem, mert amit az MFB az én vezetésemmel az utóbbi években tett, és amit a következő években tesz majd, az törvényes, jogszerű és szabályos. Nyilvánvalóan el kell számolni a ránk bízott vagyonnal, működésünkkel. Sem egyénileg, sem a bankot illetően nincs mitől tartanom. Nekem nincsenek ügyeim. Nyugodtan alszom, nyugodtan megyek ki az utcára, bárkinek a szemébe tudok nézni, legyen szó akár választópolgárról, újságíróról, kormánypárti vagy ellenzéki politikusról.

„Az senkinek sem lenne jó, ha kiszórnánk egy csomó pénzt”

Az MFB vezetését minden kormányváltás után lecserélik, az új gárda pedig mindig talál kifogásolhatót az előző vezetés döntéseiben.

Ez kétségtelenül így van. Egy bank átadás-átvétele mindig kérdésekkel jár együtt. Nem volt ez másként 2002-ben az MFB esetében sem. Bár a vizsgálatok akkor számomra kedvező eredménnyel zárultak, azért megviseli az embert, ha nagy gyakorisággal villogó rendőrautók állnak meg a háza előtt, hogy idézéseket adjanak át. Elég sok ügyben hallgattak meg, de egyben sem marasztaltak el. Sőt, az esetek jelentős részében a folyamat hamar lezárult. Hozzáteszem, ezeket az ügyeket nem az ügyészség állította le, hanem még a rendőrség saját hatáskörben, bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárásokat. Ügyészségi szakba egyik sem jutott el, a bíróságról már nem is szólva. Persze lehet kritikával illetni a tevékenységünket, de én arra mindig vigyáztam, hogy a működésünk büntetőjogi, törvényességi értelemben ne lépje túl a határokat. Így volt ez 2002 előtt, és így van ez most is.

Amikor 2010-ben újra felkérték a bank vezetésére, nem jutott eszébe, hogy elég volt ezt egyszer végigcsinálni?

Nekem akkor az jutott eszembe, hogy 2002-es leváltásom idején az MFB felívelő pályán volt, sok mindent elindítottunk, aminek később lett meg az eredménye. Rengeteg bírálatot kaptunk például az infrastruktúra-fejlesztésekkel, az autópálya-építésekkel kapcsolatban kialakított új rendszer miatt. Ám amikor 2002–2004-ben átadták azokat a beruházásokat, amelyeket még mi kezdtünk el, abban már nem volt különösebb vita, hogy ezek a projektek milyen minőségben, mikorra és hogyan készültek el, és főleg, hogy mennyibe kerültek. Ezért amikor 2010-ben felkértek, nem a korábbi támadásokon gondolkodtam, hanem azon, hogy abban a helyzetben, a pénzügyi válságot követő reálgazdasági válsághelyzetben, amely az MFB-t is érintette, hogyan tud a bank a frissen kibővített feladataival helytállni.

Bár ezért még senkit nem marasztaltak el, mégis sokan gondolják, hogy az MFB a mindenkori kormányhoz közel álló gazdasági csoportok házi pénztáraként működik.

Ezt a véleményt csak részben osztom. Nem nagyon tudom értelmezni, hogy ki áll közel a kormányhoz és ki nem. Az elmúlt néhány évben szerzett tapasztalataim alapján úgy látom, a gazdasági élet ennél kicsit bonyolultabb, a kapcsolatrendszerek összetettebbek, kevésbé egyértelmű, hogy ki hol áll, ki hova tartozik. Másrészt mi azokat finanszírozzuk, akik hozzánk ilyen igénnyel fordulnak. Ha ezek az igények beleillenek a bank számára törvényileg megszabott keretekbe, az MFB üzletpolitikájába, akkor azzal tudunk foglalkozni, ha nem, akkor nincs miről beszélni. Ez nem a politikai színezettől függ, hanem az üzleti megítéléstől és azoktól a hazai, illetve uniós jogszabályoktól, amelyek a működésünket meghatározzák. De ha valaki megnézi az ügyfeleinket, és megpróbálja meghatározni, ki hova tartozhat, azt fogja látni, hogy mindenféle politikai irányultságú van köztük, a kicsik és a nagyok között is.

A Közgép tulajdonosainak politikai irányultságát például viszonylag könnyű meghatározni.

Árbevétele alapján a Közgép Zrt. ma Magyarországon az egyik legnagyobb építőipari vállalkozás, amelynek a finanszírozásában az MFB elsősorban garanciavállalással vesz részt. Ez senki előtt nem is titok. Megjegyzem, ez egy elég jó üzlet a bank számára, hiszen a garanciakereteit kihasználja a cég, ezért jelentős díjat fizet, miközben garancia beváltására még nem került sor, a rendelkezésére álló hitelkeretből pedig eddig alig vett igénybe a társaság. Kétségtelen, hogy az építőipari vállalkozások közül finanszírozási szempontból talán a Közgép a legjelentősebb ügyfelünk, de a kockázati kitettség alapján van ennél nagyobb partnerünk is, amely viszont nem olyan jó ügyfél, mint a Közgép, sőt egyáltalán nem jó, mert felszámolás alatt áll. Ha ennek a cégnek a tulajdonosi hátterét elkezdenénk megvizsgálni, azt látnánk, hogy nagyon nehéz lenne azt mondani, a Fidesz–KDNP-hez közel álló vállalkozói körről van szó. Jóllehet ennek a társaságnak a hitelezésével kapcsolatban a döntést nem mi hoztuk, a vállalat finanszírozásában részt veszünk mind a mai napig, mert abban vagyunk érdekeltek, hogy a felszámolás során a cég működőképes maradjon.

Fel szokták hívni a figyelmét „baráti” vállalkozásokra?

Természetesen vannak ilyen megkeresések, de ne gondolja, hogy ez csak ebben a bankban van így. A mai világban, amikor a források korlátozottan állnak rendelkezésre, a hitelekhez nehéz hozzájutni, mindenkit megkeresnek, aki vezető pozícióban van, mert úgy gondolják, hogy csak a kapcsolatrendszeren keresztül lehet bármit is elérni. Én mindenkit szívesen fogadok, de nálunk a hiteligénylésnek megvan a jól működő, normál módja. Ráadásul, szemben egy kereskedelmi bank vezetőjével, hozzám hiába jön bárki. Én önállóan csak a munkáltatói jogokat gyakorlom, finanszírozási kérdésekben az MFB-nél testületi döntésekkel határozunk.

Vannak olyan megkeresések is, amire nem lehet nemet mondani?

A fejlesztési bank irányítása bizonyos tekintetben bizalmi állás, márpedig, ha megbíznak abban, aki a bankot vezeti, akkor megbíznak az értékítéletében is. Mindenre lehet és nemet is kell mondani, ami nem valósítható meg az adott feltételek mellett. A hozzánk érkező felkérések, megkeresések egyébként mindig arra irányulnak, hogy szabályosan, jogszerűen, vállalható módon járjunk el, nem próbálnak meg nyomást gyakorolni ránk. Nem vagyok félős ember, viszont feladatokat csak egy adott feltételrendszer mellett tudok elvégezni. Ha ebbe az adott igény nem illeszthető be, akkor azt kell mondani, hogy ebben a feltételrendszerben ez nem oldható meg, és ezt világosan és egyértelműen a döntéshozók vagy adott esetben a megkeresők tudomására kell hozni. Ez így tisztességes.

Simicska Lajosnak kellett már nemet mondania?

Az elmúlt két évben Simicska Lajostól hozzám nem érkezett közvetlen megkeresés, így aztán nem voltam abban a helyzetben, hogy igent vagy nemet mondjak neki bármire is. A megkeresés a Közgép menedzsmentje részéről érkezett, akik jelezték, hogy szeretnének üzleti kapcsolatot kialakítani az MFB-vel. Simicska Lajos részéről tehát közvetett megkeresés sem volt, annak ellenére sem, hogy elég régóta ismerjük egymást, hiszen még korábban, 2002 előtt együtt dolgoztunk az MFB-ben. Az sem titok, hogy időnként találkozunk, de ezeknek a beszélgetéseknek semmi közük az MFB működéséhez, illetve a bank és a Közgép kapcsolatához.

Problémák abból is lehetnek, ha egy kormány a gazdaságpolitikájából eredő elvárásait erőlteti rá a bankra.

A kormány részéről konkrét megrendelések, hogy ezt vagy azt a beruházást finanszírozni kellene, nem érkeznek. Ágazati prioritások természetesen vannak. Az agrárium például ma fontos területnek számít, ennek megfelelően a mezőgazdaság az MFB tevékenységében kiemelt terület, egy sor új hitel- és garanciaprogramot indítottunk el. Ez egyértelműen következik a kormányzat gazdaságpolitikájából.

A kormány azt várja a kereskedelmi bankoktól, hogy növeljék a hitelezési aktivitásukat, ez az elvárás pedig nyilván hatványozottan vonatkozik az állam saját bankjára. Ez a presszió nem vezet túlzott kockázatvállaláshoz?

Amikor egy gazdaságban a finanszírozási feltételek szűkülnek, különösen, ha ez olyan drasztikus, mint a hazai vállalati hitelezés esetében Magyarországon az utóbbi években, akkor természetesen követelmény a kormányzat részéről, hogy minden olyan projektet finanszírozzunk, amely egyébként életképes lenne, megfelel a kockázati besorolásoknak és az üzleti terve vagy a fedezetek alapján biztosított a megtérülése. Ezzel az elvárással én teljesen egyetértek. Hogy ezt a gyakorlatban miként lehet megvalósítani, abból nyilván sok vita van. Természetesen az a célunk, hogy az említett feltételek figyelembevételével növeljük a kihelyezéseinket, de az senkinek sem lenne jó, ha kiszórnánk egy csomó pénzt, aztán két-három év múlva kiderülne, hogy ezek nem térülnek meg, ami veszteséghez, tőkevesztéshez, végső soron pedig konszolidációs igényhez vezet.

A tavalyi adatok még nem nyilvánosak, de 2011-ben az árfolyamhatás nélkül három százalékkal bővült az MFB hitelállománya. A bankok csökkenő vállalatfinanszírozásához képest ez ugyan jó, de nem hiszem, hogy a kormány is elégedett lenne ezzel a számmal.

Ez így van. Ebből időnként vannak is vitáink, amire én azt szoktam mondani, hogy minden olyan igényt befogadunk és finanszírozunk, ami a bank szempontjából reális. Nekünk ráadásul arra is figyelnünk kell, hogy egy nehéz helyzetben lévő vállalkozás finanszírozása könnyen az állami támogatás uniós tilalmába ütközhet, és ezzel adott esetben többet árthatunk az ügyfélnek, illetve saját magunknak is, mint amennyi hasznot hajthatunk egy hitellel. Az Európai Unió 2010 decembere óta, ugyan informálisan, de folyamatosan vizsgálja az MFB tevékenységét – többek között a Közgép szerződését is áttekintették és mindent rendben találtak. Ismert, hogy az unió vizsgálta például a péti Nitrogénművek Zrt.-nek korábban folyósított hitelt, az ügyletet elmarasztalta, és ennek következtében a vállalatnak a kölcsönt, illetve a kondíciókból származó különbözetet vissza kellett fizetnie.

A kormány megérti, elfogadja ezeket az érveket?

Hogy kormányzati szinten mi megy át és mi nem, azt én nem tudom megmondani. Ha megkérdezik a véleményünket, meg is szoktak hallgatni. A kormánynak persze más prioritásai is vannak, bonyolultabb összefüggésekben kell, hogy gondolkodjon. Nem gondolom, hogy mindig örülnek annak, amit mondunk, de tudomásul veszik. Persze sokkal egyszerűbb lenne, ha arról számolhatnánk be, hogy hány tíz- és százmilliárd forintot tudtunk folyósítani, de az a reális megközelítés, ha a kockázatokat megfelelően súlyozva döntünk a hitelkihelyezésekről, mert már rövid távon is nagyokat lehet bukni. Ha a kormány nem tolerálná, nem fogadná el ezeket az érveket, akkor én már nem ülnék ebben a székben.

A hitelezés bővítésében segíthet a Takarékbank kisebbségi részvénycsomagjának megvásárlása?

Azt gondolom, hogy igen, de nem alapvetően csak a Takarékbank, hanem a takarékszövetkezeti szektor, amelynek a Takarékbank az ernyőintézete. Azzal, hogy megvásároltuk a német DZ Bank kisebbségi részvénycsomagját, részben orvosoltuk azt a problémát, hogy nincs saját fiókhálózatunk, és bár sok közvetítővel dolgozunk együtt, de nem volt egy olyan stabil közvetítői hálózatunk, amellyel markáns, hosszú távú együttműködést alakíthattunk volna ki. Az első körben most a TakarékPont hálózatban működő 23 takarékszövetkezettel állapodtunk meg, ennek eredményeként a kisvállalkozói hitelünk ezentúl 450 fiókban egységes feltételek mellett lesz elérhető. Ez az együttműködés a tervek szerint később további takarékszövetkezetekkel és termékekkel bővül.

Ezt az együttműködést nem lehetett volna összehozni a milliárdokba kerülő tulajdonszerzés nélkül?

Lehet hosszú távú megállapodásokat kötni, de a tulajdonosi elköteleződés mégiscsak erősebb kötelék. Tulajdonosként jóval egyszerűbb a dolgunk, nagyobb a rálátásunk a folyamatokra, az információáramlás egyértelmű és gyorsabb, lehet ráhatásunk az üzleti folyamatok, a stratégia alakulására. Emellett az ügylet nyilván része volt annak a kormányzati törekvésnek, hogy erősítse a bankrendszer magyar tulajdonú részét. Fontos a takarékszövetkezetek hitelezési aktivitásának növelése is, amihez viszont tőkeágon vagy más módon, például kockázatmegosztással, garanciavállalással meg kell erősíteni a szektort, és ebben az MFB és a hozzá tartozó intézményrendszer komoly szerepet tud vállalni.

Névjegy

BARANYAY LÁSZLÓ Budapesten született 1953-ban, diplomáját a közgazdaság-tudományi egyetemen szerezte. Az MFB-ben 1993-tól 2002-ig különböző munkakörökben dolgozott, 2001 és 2002 között elnök-vezérigazgatóként irányította a fejlesztési bankot. Felmentése után 2009-ig elnök-vezérigazgatói tanácsadó volt az OTP-csoportnál, ezzel párhuzamosan, 2010-ig felügyelőbizottsági tag a Magyar Nemzeti Bankban. A 2010-es kormányváltást követően ismét kinevezték az MFB élére, megbízatása határozott időre, öt évre szól.