Vége az állami mobilsztorinak

A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék szeptemberi döntését, amely hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvencia-árverést lezáró januári határozatait. Úgy ítélte meg, hogy az állami MPVI Zrt. szabálytalanul nyert jogot hálózata kiépítésére, valamint a három eddigi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett újabb frekvenciablokkokat. Vagyis immár a legfelsőbb jogi fórum is kimondta, hogy a médiahatóság szabálytalanul bonyolította le a tavaly ősszel kiírt frekvencia-árverést – a Fővárosi Törvényszék a mobilcégek panaszai nyomán mintegy tíz eljárási hibára hivatkozva semmisítette meg az árverést lezáró hatósági végzést. Mivel a tenderen több csomagot hirdettek meg, az összes licit érvénytelen, így nemcsak a negyedik mobilcég vesztett, hanem a jelenlegi három piaci szereplő is. Ezek azért licitáltak, hogy bővítsék mobil szélessávú lefedettségüket.

Legérzékenyebben a Vodafone-t érinti a döntés, a cég már tavaly márciusban birtokba vette az elnyert sávokat, s ezzel 70 százalék fölötti lakossági lefedettségét 99 százalékra bővítette. Most azonban vissza kell állnia az alacsonyabb szolgáltatási szintre. A döntés kellemetlenül érinti a Magyar Telekomot is, míg a Telenor szempontjából érdektelen, utóbbi ugyanis kellő mennyiségű 1800-as sávval rendelkezik ahhoz, hogy országos lefedettséget építsen, így számára az elnyert 900-as sávok bekapcsolása nem volt kabinetkérdés.

Veszít az állam is, 31 milliárd forintot kell visszaadnia a mobilcégeknek a frekvenciákért cserébe. További tízmilliárd forint illeti az MVM–Posta–MFB alkotta állami konzorciumot, de az költségvetési szempontból nem oszt, nem szoroz. Iparági szakértők szerint minden bizonnyal új tendert írnak majd ki, de most már egészen biztosan más sávokat bocsátanak áruba, hiszen immár a 4G sávok is tenderezhetők lesznek, s kérdés az is: ragaszkodik-e a kormányzat és a szabályozó ahhoz, hogy egy negyedik szereplő is megjelenjen a piacon.

Jogi szempontból az egyik vitatott pont az volt, hogy a pályázaton indulhatott-e egyáltalán állami tulajdonban lévő cég. Az NMHH szerint igen, a mobilcégek szerint nem, mondván, a pályázat kiírásakor a frekvenciákról szóló NFM-rendelet (Rat.) ezt nem tette lehetővé. Kovács András, a Kúria tanácsának elnöke elmondta, hogy álláspontjuk szerint a pályázat kiírásakor hatályos jogszabályi környezet ezt nem tette lehetővé. A hatóság októberben ugyan olyan rendeletet adott ki, amellyel lehetővé tette, hogy állami szolgáltató is indulhasson, de a jogszabályok szerint a pályázat egész ideje alatt a kiíráskor érvényes jog a mértékadó. Vagyis a bíró a mobilcégek érvelését fogadta el a felülvizsgálati eljárásban.

Ami a hármakhoz került frekvenciákat illeti, a nap másik kérdése az volt: a Kúria különválasztja-e a negyedik szolgáltatóra vonatkozó eljárási részt a többi blokk értékesítésétől, vagy egyben tartja-e azt? A szolgáltatók azt szerették volna elérni, hogy válasszák külön. Igaz, erre csekély esélyük volt, mert egy pályázati kiíráson belül történtek az értékesítések, s az árverést lezáró határozat is egyben rendelkezett. Kovács András szerint bár több blokkra írt ki a hatóság pályázatot, és azokról több eljárásban döntött, mégis a kiírás szerint egy árverésről volt szó, így nem lehet elválasztani egymástól az ügyeket.

Ez tehát legjobban a Vodafone-nak fáj, amely közleményében azt hangsúlyozta, hogy a bírósági döntés következményeként 1,2 millió olyan lakos eshet el a mobil széles sáv használatától, aki korábban semmilyen széles sávú internetszolgáltatáshoz nem férhetett hozzá. Éppen ezért a Vodafone bízik abban, hogy sikerül megállapodnia az általa elnyert és már használatba vett 2 MHz-es frekvenciasávról a hatósággal. Hogy erre az utóbbinak milyen lehetőségei vannak, az egyelőre kérdéses: felmerül, hogy ideiglenes engedélyt kapjon a sáv használatára, amíg be nem fejeződik egy új tender.

– Magyarországon jól működik és igen erős a mobilpiaci verseny. A szolgáltatók jelentős beruházásainak köszönhetően nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan jó az ár-érték arány, valamint európai viszonylatban is kiemelkedően jó a távközlési hálózatok és szolgáltatások minősége, aminek előnyeit a fogyasztók élvezhetik – írta közleményében a Magyar Telekom, utalva a médiahatóság ezzel ellentétes megállapításaira. A Telekom továbbra is fontosnak tartja a hatékony spektrumgazdálkodást, a felszabaduló frekvenciák gyors és rugalmas értékesítését, mert ez a fogyasztók és az állam közös érdeke.

A bíróság döntése az állami MPVI-t érinti a legérzékenyebben, de a Vodafone-nak sincs oka örülni
A bíróság döntése az állami MPVI-t érinti a legérzékenyebben, de a Vodafone-nak sincs oka örülni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.