Terv van

Tárcaközi egyeztető tárgyalásokon tart az élelmiszerek forgalmi adójának csökkentéséről szóló előterjesztés – értesült a Népszabadság. A Vidékfejlesztési Minisztériumban megerősítették, hogy március közepén kerülhet a kormány elé az áfacsökkentés ügye. Más forrásból úgy tudjuk: a kérdés nem szerepel a kabinet e heti napirendjei között, de nem elképzelhetetlen, hogy az ülésen napirend után felmerülhet a téma. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis vélhetőleg nyomásgyakorlásnak is érezheti, hogy ennyit beszél az agrártárca az ügyről. Igaz, utóbbi folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy a hiánycél (a GDP három százaléka alatti deficit megtartása) prioritást élvez. Valószínű azonban, hogy az NGM ez utóbbi kijelentésnek még nagyobb hangsúlyt szeretne adni – vagyis inkább nemet mondana a javaslatra.

Mint arról beszámoltunk, ágazati szereplők már tavaly nyár óta szorgalmazzák az áfacsökkentést legalább a hús- és a tejágazatban. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) friss vitaanyaga szerint, ha minden élelmiszerre 12 százalékos áfát vezetnének be, az 165 milliárdos kiesést hozna adóágon, de a tehermérséklés fehérítő hatása miatt a büdzsé 70 milliárdos bevételre is szert tehetne. Az AKI azzal érvel, hogy az Európai Unióban az élelmiszerek átlagos forgalmi adóterhelése 15 százalékos, miközben a 27 tagállamból tízben az élelmiszerek kedvezményes kulccsal adóznak. A magas áfa következményeként a tanulmány vonzó lehetőséget kínál a csalóknak. Az AKI számításai szerint ma 21,1 százalékponttal nagyobb nyereségre tesz szert az élelmiszeripari beszállító vagy mezőgazdasági termelő, aki csal, mint az, aki nem – a kulcscsökkentés tehát a legális gazdaság felé terel majd többeket.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a 12 százalék közeli áfakulcs bevezetése milyen hatást gyakorolhat a fogyasztói árakra. Miután az áfa kulcsa már többször változott az élelmiszerek esetében, van arról tapasztalat, hogy a változtatás nem azonnal és automatikusan jelenik meg az árakban. Míg a 2004. januári három százalékpontos áfaemelés átlagosan 2,5 százalékkal növelte az árszínvonalat, addig 2006 januárjában az 5 százalékpontos áfacsökkentés csupán egy százalékkal mérsékelte azt. A 2012-es árakban az év eleji két százalékpontos áfaemelés – ekkor emelkedett 25-ről 27-re az adó mértéke –azonnal megjelent. A mostani becslés szerint a 12 százalékos áfa a tej és a kenyér esetében (ahol most az adó mértéke 18 százalék) – legalább négy-, a többi terméknél pedig hétszázalékos fogyasztóiár-csökkentést eredményezne.

Zárolják a tartalékot?

A várt forgatókönyv, a költségvetési tartalékok zárolása lehet a válasz az Európai Bizottság magasabb hiány előrejelzésére – derül ki Varga Mihály szavaiból. A tárca nélküli miniszter a Kossuth rádiónak kijelentette: a kormány továbbra is elkötelezett, hogy a hiányt 3 százalék alatt tartja. A gazdasági tárca várományosaként emlegetett politikus hangsúlyozta: a kabinet döntött arról, hogy felgyorsítja az elektronikus útdíj és a pénztárgépek online ellenőrzésének megvalósítását. Ám ha ezek az intézkedések nem lennének elegendőek, akkor további lépésekre van szükség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.