Eleget teszünk-e?

A sokakban felmerülő kérdésre újból ráirányította a figyelmet az a három, tavaly publikált pályamű, amelyek alkotói nemrégiben elnyerték a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) Média a társadalomért elnevezésű díját. A sikeres, összefogáson alapuló civil kezdeményezéseket bemutató, minőségi publikációkat 11. alkalommal díjazták.

1 A címben szereplő kérdést az első díjat átadó Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója fogalmazta meg. Mélységesen megrendítette A folyó másik partja című dokumentumfilm, Sívó Júlia és Surányi Z. András közös alkotása. Egyszerre szívbemarkoló és emberséges, ahogy elmeséli a hajléktalanokból álló AHA színpad produkciójának létrejöttét, s azon keresztül a szereplők személyes történetét. Megrendítette, mondta, holott ő maga is sok nehéz sorsú emberrel találkozik. Részben munkája kapcsán, mivel a Holcim Zrt. saját alapítványa révén támogatja az otthonteremtést (2005 óta az ország 33 településén már 500 ember élete vált jobbá, emberibbé), ám magánemberként is. Egy fedél nélkül maradt édesanya tíz éven át élt az ő otthonában, s nevelte fel három gyermekét, nemsokára pedig újabb támogatásra szoruló „lakótárs” költözik hozzájuk. A kérdés mégis ott ágaskodik benne: eleget tesz-e, eleget teszünk-e.

A brit nagykövetség épületében megrendezett díjátadón Jonathan Knott nagykövet nemcsak arról beszélt, hogy az Egyesült Királyságban működő mintegy 160 ezer jótékonysági szervezet együttesen 37 milliárd font éves bevételből gazdálkodik (idehaza ez forintból sem lenne kevés, ám ha 340-nel még be is szorozzuk…), hanem arról is, hogy a budapesti misszió a maga módján igyekszik a honi kezdeményezések példáját követni.

2 A második helyezett a Duna TV Altbäcker Zsuzsanna által szerkesztett, Akadálytalanul c. sorozatának a tizenkettedik adása lett, amelyik a mozgás örömét épek és mozgásukban korlátozottak között megosztó integratív sportklub, a Suhanj! Alapítvány tevékenységét mutatja be két színházi ember, Kovács Patrícia – az alapítvány egyik életre hívója – és Anger Zsolt közreműködésével. A néző velük együtt látja, s érti meg: bármelyikünkkel megtörténhet, hogy egyik napról a másikra, önhibánkon kívül mi is a másik oldalra kerüljünk.

Ahogy a filmbeli nő, akit fiatal felnőttként támadott meg a sclerosis multiplex, a szeme világát fokozatosan elvesztő, igazi férfiteljesítményre (Iron man-próbára) készülő fiatalember vagy az izomsorvadással kerekes székbe került, azzal mégis közös futásokban, népitánc-fellépésekben részt vevő kisfiú. – Gondoljuk csak meg, vajon mit tennénk, mihez kezdenénk egy ilyen helyzettel? – tette fel a kérdést a díj átadása kapcsán Fertetics Mandy, a szerteágazó felelős társadalmi tevékenységet folytató Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok és a fenntartható fejlődés vezetője.

3 A harmadik díjazott a 168 óra újságírója, Krug Emília. Ha anya lövi magát című, drogos kismamák életéhez, problémáihoz közel vivő riportját Beke Zsuzsanna , a sokféle támogató programot működtető Richter Gedeon Nyrt. PR- és kormányzati kapcsolatok vezetője méltatta. Az írás mellébeszélés nélkül tárja az olvasó elé az ilyen sorsú fiatal anyák életét, a rajtuk segíteni igyekvő – s oly sok más támogatói közösséghez hasonlóan a fennmaradásáért küzdő –, „nyóckerbeli” Józan Babák Klubjának mindennapjait, mégsem elriasztó hatású. Ellenkezőleg: a sorokat olvasva az ember képes félretenni a témával kapcsolatos prekoncepcióit – hangsúlyozta Beke Zsuzsanna.

+ 1 Természetesen szóhoz jutottak az ünnepeltek is. Krug Emília a drogfüggőségben élő kismamák kapcsán azt emelte ki: azok iránt is szolidárisnak kell lennünk, akik hibáztak egy nagyot, s nem biztos, hogy készen állnak a továbblépésre. Altbäcker Zsuzsanna szerint fontos, hogy hírt adjunk arról, miként élhetnek segítők, önkéntesek közreműködésével teljesebb, boldogabb, emberibb életet a hátrányos helyzetűek. Sívó Júlia pedig a hajléktalanok színházi produkciója kapcsán azt hangsúlyozta: úgy kell a nehéz helyzetbe jutottakon segíteni, hogy aztán ők is képesek legyenek segíteni saját magukon.

Támogatói háttér: A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) médiadíjait az idén a Holcim Hungária Zrt., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Richter Gedeon Nyrt. támogatta.

A NYERTES PÁLYAMŰVEK MEGTEKINTHETŐK:

A folyó másik partja (képünkön):www.youtube.com Akadálytalanul – Suhanj!: www.youtube.com/user/akadalytalanul Ha anya lövi magát:www.168ora.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.