Bemutatták a legnagyobb mobilt

Új formában nyitott ki tegnap a távközlési szektor legjelentősebb kiállítása a Mobile World Congress, amely minden februárban Barcelonában felvonultatja az iparág színe-javát. Idén az idő hűvösebb szokottnál, a hangulat azonban nem, sőt minden eddiginél pezsgőbb, köszönhetően például annak, hogy az eredeti telefonos-hálózatos tematikánál mára jóval többet tud a vásár. A Mobile World Congress 2013-nak a Fira Gran Via ad otthont; annak ellenére kellett helyszínt cserélni, hogy a korábbi, történelmi épületekben berendezett kiállítási terület szinte ikonikussá vált az utóbbi években. A kiállítás kinőtte korábbi helyét, tavaly már zsúfolásig megtöltötték a rendelkezésre álló 165 ezer négyzetmétert, amely nemcsak kicsi volt, hanem a bejárásával is voltak gondok. Az új helyszín viszont elképesztő nagy, másfélszer akkora, modern, felépítésében mégis kellemes: számtalan szabadtéri pihenőövezet segít a látogatóknak, ha már lejárták a lábukat, és szusszannának egyet két újdonság között.

Ami a lényeget, vagyis a készülékeket illeti, a helyzet kettős: egyrészt rengeteg az újdonság,másrészt óriási durranásra senki nem számít, talán az ingerküszöb emelkedése, talán amiatt, mert ma már a gyártók a legnagyobb újdonságaikkal nem várják meg a kiállítást, mindent a marketingesek által kitalált időben dobnak piacra. Vagyis a piacot húzó és meghatározó csúcsmodellek ez alkalommal nem ezen a kiállításon mutatkoznak be, de mivel az európai szolgáltatók még mindig a legfontosabb értékesítési csatornát jelentik, sok szakember csak itt tud velük ismerkedni. A Sony a Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai vásáron már lerántotta a leplet az Xperia Z-ről, a HTC február 20-án bemutatta a One-t, a Samsung pedig csak március 14-én áll elő a legújabb Galaxyval, az S IV-vel. Az Apple már régóta nem állít ki Barcelonában, visszatért viszont a Nokia, itt van az LG, a Panasonic, az Intel és még sorolhatnánk.

Vasárnap, a nulladik napon mutatták be a világ legnagyobb telefonját, a Samsung Galaxy Note 8.0-át, egy újabb változatú tabletet, amely teljes GSM-funkcionalitást kínál, de hogy a Galaxy Note II és a Galaxy Note 10.1 közé mi értelme volt behozni egy olyan készüléket, amely az előbbinél alig egy collal nagyobb, az utóbbinál pedig kettővel kisebb, legalábbis kérdéses. Alighanem a méretnek egy jelentősége van: a 7,9 collos iPad minivel egyenértékű androidos modellt akartak bedobni a piacra. A nyolccolos telefon ráadásul már csak headsettel használható, mert a fülhöz tartva meglehetősen furcsán fest. A specifikáció nem igazán meglepő, mondhatni unalmas: négymagos, 1,6 GHz-es Exynos processzor, 2 GB RAM, és 16 vagy 32 GB tárterület. A felbontása pedig 1280×800 pixel, a két kamera pedig 5, illetve 1,2 megapixeles érzékelőt kapott. Az Android 4.1-es, a Samsung S Pen vége pedig gumis kiképzést kapott.

A tavaly a távközlési szektorban már 35 milliárd dolláros árbevételt elérő kínai Huawei bemutatta az Ascend P2 készüléket, melyet egyszerűen csak a világ leggyorsabb mobiljaként reklámoz. Ezt mi nem minősítenénk, de tény, hogy a készülékben másfél GHzes, négymagos processzor dolgozik, s ennek köszönhetően a negyedik kategóriás LTE eszköz akár 150 Mbit/s letöltési sebességre is képes. A 4,7 colos IPS HD kijelző Gorilla Glass technológiával nagyon szép képet ad, kérdés, mit tud a Huawei-féle androidos felület, amelynek azért voltak hiányosságai mondjuk a Samsunghoz vagy a Sonyhoz képest. Az Ascend P-sorozat formatervének irányát követve a mind össze 8,4 milliméter vékony készülék fekete és fehér színekben lesz elérhető.

Az egyik legfontosabb fejlesztést a Qualcomm processzorgyártó hozta, amely megoldást talált a különféle szabványok okozta problémákra. A mobiltelefonok működési elve a világ minden részén nagyjából azonos, de a frekvenciatartományokban vannak eltérések. Míg a hangszolgáltatást már univerzális készülékekkel lehet igénybe venni, a 3G és 4G mobilnet területén számtalan alkalommal szembesülünk problémával, főleg az Amerika–Ázsia–Európa közti utazások alkalmával. Ez nemcsak az utazóknak okoz fejfájást, hanem a készülékgyártóknak is, akik kénytelenek ugyanazt az eszközt többféle verzióban is legyártani.

Ezt a problémát hidalhatja át a Qual comm legújabb kommunikációs lapkája, az RF360 jelzésű chip, amely valamennyi elterjedt adatátviteli szabvánnyal kompatibilis, így elvileg a világ valamennyi LTE hálózatán működőképesek az ezzel szerelt mobilok. A chip további előnye, hogy magas integráltsági foka miatt a készülékgyártók spórolhatnak az alkatrészeken is, ami nemcsak a költségeket csökkenti, hanem az eszközök fogyasztását is. A chip szállítását az év második felében kezdi a Qualcomm.

Stephen Elop, a Nokia elnök-vezérigazgatója mutatja be készülékük „törzsfejlődését”
Stephen Elop, a Nokia elnök-vezérigazgatója mutatja be készülékük „törzsfejlődését”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.