Rengetegen elbúcsúzhatnak a sárga csekktől

Startol a fehér csekk. A hagyományos sárgánál olcsóbb szolgáltatásra a Magyar Posta minden cégnek egyedi árat adhat, viszont nem kell közzétennie a részleteket.

 

Az Elmű-Émász csoport átáll a fehér csekkre – tudatta tegnap közleményben a Magyar Posta. A váltás következtében a szolgáltató jelentős összeget spórol meg, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy mekkora árbevételt vesz ki az állami postacég gazdálkodásából, vagy éppen mennyit ad hozzá. Az is csak később dől el, hogy az ügyfelek is elégedettek lesznek-e: az új csekket ugyanis csak a postán lehet befizetni, s nem alkalmas az elektronikus fizetési módok használatára. Az energiaszolgáltató több mint egymillió ügyfele kapja kézhez néhány héten belül villanyszámlája mellé a Magyar Posta fehér csekkjét, amelyről még tavaly, év végén a Népszabadság lebbentette fel a fátylat. A fehér csekk első ránézésre teljesen ugyanúgy néz ki, mint a sárga, de a gépi leolvasásra alkalmas részéből hiányzik a címzett bankszámlaszáma. Igaz, erre a postai továbbítás esetén nincs szükség, mert az állami cég és a szolgáltatók között létrejött közvetlen szerződésről és pénzforgalomról van szó, amelyből kihagyták a sárga csekk esetében közreműködő bankokat – amelyek egyébként döntően nem kerestek a csekkes befizetésen.

Mi tehát az alapvető különbség a két csekk között? Az ügyfélnek az, hogy ezt az új csekket csak a postán fizetheti be, bankban vagy éppen mobiltelefonos alkalmazással, mint amilyen az OTP Smartbank, nem lehet használni, hiszen az adatmezőben nincs ott a célszámlaszám. Arra ezt követően is mód van, hogy az ügyfél a számláról leolvassa a bankszámla és a bizonylat számát, s e szerint utaljon. Ez azonban keveseknek jelent kényelmesebb megoldást, mint a csekk.

Boross Norbert, a szolgáltató szóvivője ennek ellenére nem tart attól, hogy az elektronikus befizetés népszerűsége csökkenni fog. Ugyanakkor elmondta: jelentős mértékben csökkennek a költségeik a megoldással. Hogy a fehér csekk mennyivel olcsóbb, azt nem árulta el, mivel ennek a díjait nem kell közzétenni, s mivel nem postai, hanem pénzforgalmi szolgáltatásról van szó, a felek egyedi árban is megállapodhatnak. Az Elmű-Émász a számlák kézbesítése mellett tavaly óta a mérőóra-leolvasást és immár a levelek nyomtatását is a postára bízza, s az idén csomagárban állapodott meg az állami céggel. A mérőórák leolvasása kapcsán a cég százmilliós megtakarításról beszélt. Vagyis a logika szerint az olcsóbb fehér csekk bevezetésével csökken a posta árbevétele, ám a képet módosítja, ha újabb megbízásokat nyernek az energiacégektől, például óraleolvasásra. Iparági információink szerint néhány forinttal lehet kedvezőbb a fehér csekk költsége, mint a sárgáé. Igaz, a cég saját hatáskörben minden partnerével olyan árban állapodik meg, amilyet jónak lát.

A fehér csekk a posta szerint környezetkímélőbb, mert lehet újrapapírra nyomtatni – hangsúlyozza a Magyar Posta, hozzátéve: a közvetlen szerződéses kapcsolatból adódó költségmegtakarítási lehetőségen túl a számlák előállítási költségében is megtakarítást eredményezhet a sárga szín elhagyása.

E tekintetben viszont a posta közlése a nemzeti fejlesztési miniszterre cáfol rá, aki nemrégiben egy írásbeli kérdésre – amely pont azt firtatta, miért kell a csekket drága költségen sárga papírra nyomtatni – válaszul azt írta: egymillió sárga csekk előállításához mintegy öt kiló sárga festékre van szükség, tévhit, hogy a sárga csekk nyomtatása jelentős többletköltséget jelent. – Ennek jelentőségét meghaladó kérdés a hagyományok, az elnevezés és a felhasználók szokásainak indokolt vagy indokolatlan megváltoztatása – írta Németh Lászlóné a szocialista Józsa István honatyának.

– A fehér csekkek használata a befizetők számára nem jelent változást, a postahelyek felkészültek az új megbízás kezelésére – írta a Magyar Posta, ám van, ahol óvatosságból inkább kivárnak. Beszédes, hogy a Magyar Posta Biztosító Zrt. egyelőre csak a lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleinél vezeti be tesztjelleggel a fehér csekket, a többi terméknél marad a sárga – tudtuk meg a biztosító ügyfélszolgálatán.

A Magyar Posta a fehércsekk-szolgáltatás további fejlesztését is tervezi.

MIBEN JOBB ÉS MIBEN ROSSZABB A FEHÉR CSEKK?

+ A fehér csekk olcsóbb a szolgáltatóknak, így azok vélhetően kisebb csekkdíjakat alkalmaznak majd. Környezetkímélőbb is, mert hamarosan újrapapírra is nyomtathatják a számlákat.

 Eddig a sárga csekket bankfiókban és például arra alkalmas mobilalkalmazás segítségével is be lehetett fizetni. A fehér csekket viszont csak a posta tudja leolvasni.

Ez a vörös csekk valójában a fehér
csekk
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.