Nem játék

A Sony magyar idő szerint csütörtök hajnalban azt kívánta elhitetni a világgal, hogy fölvette a kesztyűt, s szinte az egész IT-világ és a közösségi oldalak ellen is indulna az új játékkonzoljával. A New York-i bemutató végére tartogatta azonban a fekete levest, mert a japán óriás ígért, ígért és ígért, majd a show végén a lényeget, a gépet nem mutatta meg.

Az előzetesen szivárgó információk alapján csak annyi bizonyos, hogy az új platform és kiegészítőinek képességei közül temérdek rejtve maradt – éppen azok, amelyekre a játékosok igazán kíváncsiak lettek volna. Az eddig ugyancsak titkolt nevet viszont legalább gyorsan felfedték, mert mindjárt a bemutató elején közölték, hogy a gép Playstation 4 (PS4) felirattal kerül majd boltokba –ez azonban a PS2 és a PS3 után nem mondható óriási innovációnak.

Arról viszont nem esett szó, hogy pontosan mikor lesz kapható. Így a játékosoknak és az elemzőknek maradnak az utalások, amelyek szerint az év végi ünnepekre az Egyesült Államokban és Japánban, míg Európában jövő tavasszal kerül piacra.

A konzol feltűnésének elmaradása miatt sokak számára csalódást jelentő show mégis totális támadásnak mondható. Az új konzolgenerációval a japán elektronikai óriás szinte mindenre igyekszik lőni, amit mostanában az IT-szektor kínálni tud a felhasználók számára: a webes felülettől kezdve a mobilalkalmazásokon át az összes lehetőséget lefedné. Nagyon jó és erősen felhasználóbarát környezetet ígérnek, és ami a legújabb: erős közösségi élményt akarnak kínálni a PS4-gyel. Ezek együttesen vagy egyenként a legnagyobb konkurensek, a Microsoft, az Apple, a Google vagy a Facebook „kínálatában” szerepelnek. Mindezek kiszolgálására pedig érkezik a felhő, vagyis a Cloud szolgáltatás. Utóbbi használatával azt ígérték, hogy már valóban „nem lesz semmi a platform és a játékos között”, és a gép könnyedén kapcsolódik egy nagy globális világba.

Hogy valóban legyen a vevőnek Facebook-érzése, a Sony a saját „like” gombját is megteremtette és azt legalább bemutatta. Ezt az ugyancsak új, DualShock 4 kontrolleren helyezte el. A billentyűt a Sony beszédesen „Share”-nek nevezte el. (Az irányító egyébként egy másik újdonságot, egy kicsiny érintőfelületet is kapott a fejlesztőktől.) Ennek segítségével a PS4-re például videókat, fényképeket vehet fel a felhasználó, majd oszthatja meg azokat barátaival, sőt a játékmeneteit valós időben ugyancsak megoszthatja ismerőseivel azok kütyüjén. Mindezt igen erős hardvertámogatással teszi majd a gép. Mark Cerny, a PS4 hardveres részéért felelős vezető elképesztette a hallgatóságot. Az kevésbé volt meglepetés, hogy a konzolt egy 8magos processzor hajtja. Az már igen, hogy a grafikus kártya 8 GB-os – egyébként mindkettő az AMD terméke –, szédítően gyors memóriát használ majd. Ez elemzők szerint pontosan arra utal, hogy a vállalat valóban a szóba jöhető legszélesebb szolgáltatási körrel kívánja csábítani a leendő vevőket. Ehhez még jó sok minden kell, de mindenesetre ez az összeállítás valóban a csúcs-PC képességeinek ostromlását ígéri.

A Sony látható igyekezete, az, hogy mindent belapátolna az új konzolba, érthető, hiszen ha ez a dobása nem jön be, akkor évekre veszteségessé válhat, sőt reális veszéllyé válhat a csőd is. A társaság az utóbbi években egyre hosszabb és meredekebb lejtőre került, pedig a walkmanláz idején mindenki által irigyelt bezzeg cég volt. Akkor a piac azt hitte, amihez nyúlnak, az arannyá változik. Erre az elmúlt tíz év alaposan rácáfolt, s például a részvényeinek az árfolyama csak tavaly mintegy 50 százalékot zuhant. Jellemző, hogy míg korábban, a 80–90-es években az elektronikai ipar irányát a Sony markánsan meghatározta termékeivel – a már említett walkman vagy a digitális kamerák ilyenek voltak –, addig most a konkurencia táblagépei és okostelefonjai után csak kullog.

Az újkori vergődés okát leginkább a nem is olyan régen még büszkén mutogatott tv-üzletág okozta. A részleg hatalmas veszteségeket termel, amely horgonyként húzza vissza a vállalatot. (Az is igaz, e mellé sok egyéb üzleti tradíció is társul: a meghatározónak tartott termékeinek a gyártását nem szívesen engedi Japánon kívülre, ami viszont mára igen drága mulatság lett.) Vannak, akik úgy vélik, a Sony gondjainak a lényegét abban kell keresni, hogy túl sok mindent akar a termékpalettáján tartani. Ez pedig még egy óriáscég erejét is szétforgácsolja. A gondokat jelezte az is, hogy tavaly novemberben a Fitch Ratings „bóvli” szintig csökkentette a vállalat minősítését.

Mindenesetre New Yorkban érezhető volt az igyekezet. A japán vállalat mindent megtett, hogy – ahogy ígérte szlogenjeiben – a jövőt megmutassa, ám lehet, hogy megint öngólt lőtt. A felcsigázott közönség ugyanis mindössze egy árva DualShock 4-es kontrollert kapott. A show lényege, a konzol – a sok bemutatott és most még csodálatosnak tűnő érkező játék ellenére – a színfalak mögött maradt, s az Xbox 360Kinectjével konkuráló mozgásérzékelőre, a Play station Eye-ra is csak utaltak. Annyit lehet tudni, hogy a kontroller és az Eye majd összekapcsolódik, de annak képességeire egyáltalán nem derült fény. A sok titokzatosság és a hiányérzet pedig azt okozta, hogy a bemutató után Tokióban és New Yorkban is estek a vállalat részvényei. Nem is keveset, közel két százalékot. A cég vezetése ezek után abban bízhat: ha a főpróba nem is, az előadás pompásra sikerül, s a Sony ismét a játékkonzolpiac élére ugrik.

Mark Cerny, a PS4 hardveres ágáért felelős vezető. A piacoknak nem tetszett a konzol nélküli konzolbemutató
Mark Cerny, a PS4 hardveres ágáért felelős vezető. A piacoknak nem tetszett a konzol nélküli konzolbemutató
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.