Kínai lesz a magyar segélyhívó

Visszalépett a belügyi 112-es rendszer tendere során kezdeményezett jogorvoslati eljárástól az Enterprise Group, így elhárult az akadály, hogy a bizottság által első helyre kihozott M & S-t kihirdessék győztesnek. A döntést Orbán Előd, az Enterprise Group vezére és társtulajdonosa jelentette be.

– Olyan információk jutottak a birtokunkba, miszerint a KDB-meghallgatás után a Közbeszerzési Döntőbizottság új eljárás lefolytatására kötelezheti a kiírót. Mivel nyilvánvaló volt, hogy ez esetben a rendszer nem valósítható meg határidőben, s ezzel a kiíró és az ország nem hívhatja le az uniós támogatást, úgy döntöttünk, hogy visszalépünk a jogorvoslati eljárástól. Vannak olyan helyzetek, amikor fontosabb, hogy a beruházás megvalósuljon, vagyis az ország érdeke, mint egy gazdasági társaság érdeke – kommentálta a döntést Orbán Előd.

A Belügyminisztérium tavaly ősszel írt ki – nem első alkalommal – közbeszerzési eljárást a belügyi szerveknek szállítandó informatikai-távközlési rendszerre, mintegy nettó nyolcszázmillió forint értékben. Ez a teljes 112-es rendszer magját jelentette volna, amely csatlakozik az immár állami tulajdonban lévő és a készenléti szervek által használt Tetra rendszerhez (EDR). Ehhez a rendszerhez csatlakoznak a készenléti szervek később megvalósuló mentésirányítási rendszerei.

A tender novemberben érkezett a finiséhez, az integrált hívásfogadási és informatikai rendszerre négy előminősített cég adott ajánlatot. A legmagasabb árat a végül műszaki meg nem felelés miatt kizárt Net54 ajánlotta, az Avaya megoldását 879 millióért kínálta. A T-Systems megoldását (865), a magyar Enterprise pedig Siemens-rendszert kínált 789 millió forintért. Az M & S Huaweitechnológiára adott ajánlatot 684 millió forint értékben. Noha belügyi forrásaink szerint az Enterprise sokáig házon belüli favorit volt, végül az árban kedvezőbb ajánlatot adó M & S lett az első.

Az anyagok áttekintése után az Enterprise úgy döntött, hogy vállalva a KDB-eljárás nyolcmillió forintos költségét, jogorvoslati eljárást kezdeményez. Információink szerint a Net54 is beadta a jogorvoslati kérelmet, de végül a hiánypótlást nem teljesítette.

A 112-es projekt megvalósulását a kétezres évek eleje óta ígéri a mindenkori magyar kormány, legutóbb a második Orbán-kormány ígérte meg, mivel összességében tízmilliárd forintot meghaladó uniós támogatás áll rendelkezésre a fejlesztésekre. Ezt veszélyezteti, ha a rendszerek nem tudnak időben megvalósulni. Hasonló, de még rosszabb a helyzet az Országos Mentőszolgálatnál, ahol immár a harmadik tendert írják ki a mentésirányítási rendszerre. Az ajánlattételi körbe három pályázó jutott be, az Enterprise-Tigra, a T-Systems Invitel konzorciumok és a Indra nevű spanyol cég.

Az előző eljárás szakmai értékelését az Invitel Technocom Kft. nyerte, de végül nem hirdették ki őket nyertesnek. Ajánlatuk mintegy hatvanmillió forinttal túllépte a kétmilliárd forintot meghaladó tender keretösszegét. A műszaki értékeléseket komoly vita övezte. Végül az új eljárás lefolytatása mellett döntöttek, információink szerint lényegében lecserélték az értékelést végző bizottság tagjait.

Tenderdzsungel

1 Magyarország az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettséget arra, hogy kiépíti az egységes európai segélyhívó rendszert, amely a 112-es rövid hívószámon érhető el. Az Európai Unió területén egységesített hívószám és a rendszer létrehozásához a közösség jelentős támogatást adott.

2 A szocialista kormányok alatt több eredménytelen tendert hirdettek a rendszer létrehozására. A kormányváltás után egy évvel, Nyitrai Zsolt akkori infokommunikációs államtitkár jelentette be, hogy 2012. december 31-ig ötmilliárd forintból kiépül az új, egységes hazai segélyhívó rendszer.

3 2012 első felében jelentek meg az első közbeszerzési felhívások a belügyi 112-es rendszerre, amely mintegy 800 millió forint értékű beruházást takart. A mentősök mentésirányítási rendszerének beszerzési értékét előzetesen 2,2 milliárd forintra becsülték.

4 A mentősök mentésirányítási rendszerének szállítására immár harmadjára írtak ki új tendert – eredmény még nincs. A hosszas jogorvoslati lépéseket követően úgy tűnik, a belügyi szervek 112-es rendszerének tenderén ma eredményt hirdethetnek, és így az ország lehívhatja az uniós támogatást.

 

Felkészültek
Felkészültek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.