Nagyon közel a sztrájk

Az idei évre vonatkozó bérfejlesztésekről szóló egyeztetések eddig nem vezettek eredményre, így a péntek délutáni állapot szerint nagyon valószínű, hogy jövő héten általános sztrájkot kezdenek a Dunaferr munkavállalói a vasműben – tájékoztatta lapunknat Borbély Zoltán, a ISD Dunaferr vasas-szakszervezeti és üzemi tanácsi elnöke.

Egyelőre legfeljebb irányokról lehet beszélni a tárgyalások kapcsán, de még azokról sem nagyon – foglalta össze a helyzetet Borbély. A dolgozók érdekvédelmi szervezete ragaszkodik az évi 5,2 százalékos béremeléshez, ehhez képest egészen péntek délutánig a munkáltatótól csak 2,1 százalékos ajánlatot kaptak, ráadásul ezzel párhuzamosan olyan elvonásokat hajtanak végre, amelyek következtében összességében csökkenne a fizetés.

Utóbbi elképzelést biztosan nem fogadja el az érdekvédelem – jelentette ki. Tegnap délután ugyanakkor a vállalat tett egy 3,5 százalékos emelési javaslatot, amit hétfőn tárgyalnak meg. Ha ezt sem fogadják el – amire az elnök nagy esélyt lát – akkor szerdától megkezdik a munkabeszüntetést.

Ha ez sem hoz eredményt, akkor rákövetkező héten már az orosz nagykövetség előtt tartanának demonstrációt. Ezt követően a tervek szerint eltorlaszolnák a síneket is az Ukrajnából vasúton érkező bugák előtt, vagyis azokat nem engednék a gyár területére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.