Kormányhatározat határozza meg a határidőket

Határozottan elkötelezte magát az elektronikus útdíjak bevezetése mellett a kormány. Ami abból áll, hogy ismét elfogadtak egy határozatot a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik megtett úttal arányos díjfizetésének júliusi 1-jei megkezdéséről. Továbbra sem lehet tudni, hogy ki, mit, illetve hogyan épít ki, de határidők már vannak, és a felelőst is kijelölték.

A kamionokat sarcoló új díjszedő és ellenőrző rendszer bevezetésének sikerprojektjét, ahogy eddig, úgy a következő hónapokban is Németh Lászlóné felügyeli majd. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vezetőjének havonta kell beszámolnia a beruházás előrehaladásáról. Jövő szerdára ütemezett első riportjában például arra kell rávilágítania, hogy február 15-ig, tehát e hét péntekig, milyen részletes feladatokat határozott meg az útdíjrendszer megvalósításának előkészítése és végrehajtása érdekében.

Ha ez sikerül, a tárcavezető előreláthatólag az első áprilisi kormányülésen arról tarthat majd előadást, hogy március 15-ig beterjesztette-e az autópályák, autóutak és főutak díjairól szóló törvény tervezetét a kormánynak. Az új díjrendszer bekapcsolásához és működéséhez szükséges rendeletek tervezeteit a minisztériumának április 15-ig kell a kormány elé vinnie. Május közepére a díjfizetés ellenőrzését lehetővé tevő jogszabályoknak is meg kellene lenniük. A hónap végéig pedig Németh Lászlóné csapatának gondoskodnia kell az útdíjrendszer üzemeltetésére „megfelelően képzett” személyzetről is.

A szakemberekre a kormány határozatában sze replő menetrend betartásához szükség is lesz. A díjrendszer tesztelését ugyanis június 5-én meg kellene kezdeni, július 1-jén pedig, ha törik, ha szakad, valamennyi díjszedési és ellenőrzési funkciónak működnie kell. Méghozzá alighanem a korábbi kormányhatározatokban megjelölt 6318 kilométernyi úthálózaton.

A hazánknál fejlettebb európai uniós tagállamokban évekig tartó előkészületek után kiépített elektronikus útdíjrendszer magyar változatának négy hónap alatti tető alá hozásában a kormány nem hagyta teljesen magára miniszterét. Határozatából legalábbis kiderül: a munkában meghatározó szerepet szánnak az eddig is jól teljesítő Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-nek. Igaz, a fejlesztési tárca vezetőjének kell gondoskodnia róla, hogy a sztrádatársaság és az állam nevében a közutakon díjat szedő, illetve a fizetést ellenőrző szervezet tíz évre szóló szolgáltatási szerződését előkészítsék, valamint azt a nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben május végéig jóváhagyják.

A kormány határozott határozatában több nyugtalanító kérdést is nyitva hagyott. Így továbbra sincs válasz arra, hogy az ÁAK útdíjtenderének egyértelmű bukása után valójában ki és milyen magyar fejlesztésű díjrendszerrel lepi majd meg a kamionosokat. De nem lehet tudni azt sem, hogy mi történik, ha Németh László né nem tartja a menetrendet, és az elektronikus útdíjrendszer bevezetése megcsúszik, netalán megbukik.

 

Németh Lászlóné fejlesztési miniszter. Szigorú határidőket szabtak
Németh Lászlóné fejlesztési miniszter. Szigorú határidőket szabtak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.