Új magyar mintapékség-hálózat indul

Szerdán nyitott meg a Nyugati közelében az első Bite Bakery Cafe, hazai mintapékség. A pékség és kávézó sajátosságait egyesítő új vendéglátóhely a Thermotechnika-csoport vállalkozása, amit a Széchenyi Tőkebefektetési Alap támogatott.

Pólus András ügyvezető igazgató elmondta: a 49 millió forintos állami támogatással együtt 65 millió forintos beruházásból a következő öt évben 8, hasonló üzletet kívánnak nyitni – ebből a következő belvárosi egység nyitása már márciusban várható. Az ügyvezető szerint a bolt egyszerre lesz a konyhai műszaki berendezéseket forgalmazó Thermotechnika mintaüzlete, illetve itthon újszerű „pékség-kávézó”, ahol a vendégek előtt készül a minőségi pékáru: perecek, tekercsek. A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a befektetett összeget öt évre évenkénti 12 százalékos hozamelvárással nyújtotta. Pólus András ugyanakkor azt reméli, hogy a középkategóriás áraikkal már az ötéves futamidő előtt visszatermeli a befektetést a Bite Bakery Cafe.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.