Szárnyal az Audi

A tulajdonosok „rendkívül becsvágyó” tervei szerint júniusban már működhet a meghosszabbított kifutópályával és elektronikus leszállás támogató rendszerrel felszerelt péri repülőtér – mondta a projekt bemutatóján a légikikötőt működtető társaság legnagyobb tulajdonosa, az Audi Motor Hungaria Kft. ügyvezetésének elnöke.

A fejlesztések után Boeing–737-es ésAirbus320-askategóriájú gépek is használhatják majd a repülőteret. Az építkezések miatt a repülőtér – feltehetően májusban – néhány hétre leáll majd. Thomas Faustmann elmondta: a beruházás 6,6 millió eurós költségéből 4,9 milliót áll cég, amely az Audi- konszern harmadik legnagyobb gyárát működteti. Hozzátette: mivel globális piacra, nemzetközi szakembergárdával fejlesztik termékeiket, elengedhetetlen a számukra, hogy minél jobban kihasználhassák munkatársaik idejét, és biztonságosan szállítsák őket; ebben fontos szerep jut a légikikötőnek. Emlékeztetett arra, hogy hetenként csaknem húsz járatuk használja a péri repteret, és az utasforgalom zömét is az Audi-telephelyek között utazó munkatársak adják. Az általuk generált utasforgalom tavalyelőtt megduplázódott, 2012-ben pedig a háromnegyedével nőtt. Borkai Zsolt (Fidesz) győri polgármester jelezte, azt várják a beruházástól, hogy „a győriek számára kinyílik a világ”, hiszen a mostani fejlesztés után egy másik fázist is terveznek. Ennek célja az lesz, hogy „komolyabb utasforgalomra” is alkalmassá tegyék a repteret. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.