Jóárasították a Mol-részvényeket

A Dana Gas, a Közel-Kelet egyik vezető, magánkézben lévő gázipari társasága 135 millió dollárért vált meg a Mol-pakettjének egy részétől, összesen 1,675 millió részvénytől.

A pénteken végrehajtott részvényeladáskor 17 515 forintot kaptak Molpapíronként a meg nem nevezett vevő(k)től. A maradék 1,486 millió részvényt sem sokáig fogják őrizni, de ennek az értékesítési dátumát egyelőre nem közölték. Rashid Al-Jarwan, a Dana Gas vezérigazgatója elégedetten szólt a Mol-befektetésükről. A Mollal kötött stratégiai kapcsolatukat, partneri viszonyukat a részvényeladás nem érinti, az továbbra is erős marad – tette hozzá. A tranzakció kapcsán az Equilor elemzői szerint érdemes megemlíteni a Dana bekerülési árát, ami számításuk szerint részvényenként nagyjából 11 800 forint lehetett 2009 májusában. A Dana Gas anyavállalata, a Crescent szintén 3 százalékos Molpakettje egyelőre nincs veszélyben, mert a cég pénzügyi helyzete sokkal stabilabb, ám az értékesítési tilalom feloldásával ők is fontolóra vehetik a kiszállást a Molból. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.