Orosz hatóságok miatt csúszik a Wizz Air moszkvai járata

Az orosz légügyi hatóság és a közlekedési minisztérium közötti egyeztetés elhúzódása miatt késik a Wizz Air Budapest–Moszkva járatának indítása – írta pénteken több orosz turisztikai portál a Gazeta.ru internetes újság értesüléseire hivatkozva.

Az Oroszországi Utazási Irodák Szövetsége a honlapján azt írta, hogy az orosz közlekedési tárcánál közölték: tavaly év végén kiegészítő tájékoztatást kértek a magyar légügyi hatóságoktól a Wizz Airről, de az még nem érkezett meg Moszkvába. A magyar hatóság ugyanakkor az orosz lap kérdésére azt közölte, hogy nem kaptak semmiféle megkeresést az orosz hatóságoktól.

A Wizz Air nem kommentálta a moszkvai értesüléseket. A Wizz Airt a Nemzeti Közlekedési Hatóság még tavaly október végén jelölte ki arra, hogy magyar oldalról repülje a Moszkva–Budapest útvonalat, azonban ezt a kijelölést az orosz félnek is jóvá kell hagynia. A jelek szerint ez nem történt meg, hiszen a cég még nem jelentette be a járatát. Információink szerint a késlekedés oka a Wizz Air tulajdonosi szerkezete és a két ország között fennálló légügyi egyezmény értelmezése, amely úgy rendelkezik, hogy a magyar állam magyar légitársaságot jelölhet ki.

A Wizz Air magyar székhelyű cég, magyar lajstromban repülnek a gépei, ám tulajdonosi szerkezete alapján nem lehet egyértelműen megmondani, hogy végső tulajdonosai is magyarok, hiszen a tulajdonosok között amerikai és más nemzetiségű cégek és magánszemélyek is vannak. Az MTI szerint a Wizz Air engedélyéért, Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára is tárgyalásokat folytatott december 20-án Moszkvában. Információink szerint hasonló szituáció alakult ki a törökországi járatok kapcsán is. AWizz Air 39 Airbus A320 repülőgéppel repül 16 bázisról, több mint 250 útvonalon 30 ország 84 repterére.

Váradi József, a Wizz Air vezetője
Váradi József, a Wizz Air vezetője
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.