Matolcsy nem érti

„A magyar kormány nem érti, hogy a Moody’s Investorsmiért nem veszi figyelembe mindazon eredményeket, amelyeket az elmúlt időszakban a magyar emberek elértek” – reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium arra, hogy a nemzetközi hitelminősítő nem változtatott Magyarország adósbesorolásán.

Sőt, meghagyta a negatív kilátást is a befektetésre nem ajánlott kategória tetejének számító Ba1 minősítés mellett, jelezve, hogy a gazdasági környezetet inkább romlónak, mint javulónak látja. Megítélés kérdése, hogy a lépés mennyire lehetett váratlan az adósság- és hiánycsökkentésre koncentráló tárcának. A hitelminősítők közül a Moody’s volt az első, amely még 2011 novemberében a bóvli kategóriába sorolta az országot, ezt követték a többiek pár hónapon belül. Aztán a múlt év végén kezdődtek az újabb felülvizsgálatok, a Standard and Poor’s simán rontott az osztályzaton. Kevéssé volt durva a Fitch, amely decemberben megtartotta a besorolást, és a teljesítmény elismeréseként a korábbi negatív kilátást stabilra változtatta.

Igaz: akkor még a magyar kormány tárgyalt az IMF-hitelről, most pedig hivatalosan is befejezettnek tekinthetők a tárgyalások. A Moody’s mégsem erre hivatkozott az értékeléskor, hanem azt írta, hogy a gyenge növekedési kilátások rontják az adóssághelyzetet. A hitelminősítő szerint a hiányszámokkal nem lesz gond, a kormány elkötelezettsége ez ügyben egyértelmű. A kockázatot a viszonylag magas szinten stabilizálódó államadósság jelenti, aminek épp a költségvetési kiigazítások mikéntje az oka: a bevételnövelő intézkedések ugyanis rontják a növekedési kilátásokat és a befektetői kedvet. Ha viszont csökken a nemzeti össztermék (és vélhetően ez volt a helyzet a múlt évben), akkor a GDP-arányos adósságmutatók sem javulnak megfelelő ütemben.

Magyarország középtávú növekedési kilátása jelentősen gyengébb a többi régiós gazdaságénál, és ez korlátozza a magyar kormány képességét, hogy az adósságot folyamatos csökkenő pályára állítsák – írták. Kockázatot jelent még a Moody’s szerint, hogy jelentős az ország kitettsége, külföldről feléje irányuló bizalmi válság katasztrofális folyamatokat indíthat el, hiszen a magyar állampapírok jó része külföldi kézben van. A Moody’s esélyét látja kedvezőtlen gazdaságpolitikai lépéseknek is, hiszen jönnek a választások. A szakminisztérium erre válaszul viszont csak annyit közölt: „befektetőink egyre inkább a saját elemzéseikre és meglátásaikra hagyatkoznak” – vagyis szerintük nem törődnek a hitelminősítőkkel, valamint „hisznek, bíznak Magyarországban”. A tárca a közmunkaprogram hatásaként javuló foglalkoztatási adatokkal érvel és azzal, képesek vagyunk piaci hiteleket felvenni. A növekedési problémára és az ország kitettségét érintő kritikákra azonban nem reagáltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.