Takarékokkal erősít az MFB

Megvan az első eredménye annak, hogy az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tavaly bevásárolta magát a takarékszövetkezetek ernyőintézményébe, a Takarékbankba.

Az MFB tegnap együttműködési megállapodást írt alá az egységes arculatot és termékkínálatot jelentő Takarékpont hálózathoz eddig csatlakozó 23 takarékszövetkezettel, illetve a Takarékbankkal, aminek eredményeként a takarékok ezentúl egységes feltételek és ügyintézési rend mellett kínálják az állami pénzintézet kisvállalkozói hitelét. Az egyebek mellett ingatlanvásárlásra és gépek beszerzésére igényelhető kölcsönt eddig is kínálta 11 takarék, de ezekkel külön-külön állapodott meg az MFB, és a feltételek sem voltak egységesek. A tegnap aláírt szerződésekkel a vállalkozók ezentúl 23 szövetkezet 445 fiókjában ugyanazon paraméterek mellett igényelhetik a hitelt. A tervek szerint a megállapodásba bevonnák az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséghez tartozó összes takarékot (ez további mintegy nyolcvan szövetkezetet jelent), a kisvállalkozói hitel mellett pedig további termékekre is kiterjesztenék az együttműködést. Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója kérdésre elmondta, hogy a bank egyelőre nem tervez tulajdonszerzést más kereskedelmi bankban, és a Takarékbankban lévő 39 százalékos részesedését sem akarja tovább növelni. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.