Nem kell fizetni a földhasználat bejelentéséért

A Vidékfejlesztési Minisztérium törvénymódosítást nyújt be annak érdekében, hogy a mezőgazdasági területek használatának januártól tartó bejelentése a jelenlegi 6000 forint regisztrációs díj helyett illeték- és díjmentes legyen –mondta Szabó Csaba, a tárca földügyekért felelős miniszteri biztosa. A tervek szerint az eddig befizetett eljárási díjat visszafizetnék.

Az erdő művelési ágú területek kivételével minden mezőgazdasági földterület használatát be kell jelenteni, ha a földterület az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas vagy fásított terület művelési ágban, esetleg halastóként van nyilvántartva. A bejelentési kötelezettség kiterjesztésének célja, hogy a földhasználati viszonyok átláthatóak legyenek.

Mindez nem vonatkozik a belterületi, egy hektár alatti területekre, kertekre, erre ez a jogszabály eddig sem vonatkozott, s ezután sem fog, tehát nem kell utánuk 6000 forintos regisztrációs díjat fizetni. Gőgös Zoltán szocialista agrárpolitikus, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke a Népszabadságnak elmondta, hogy a földhivatalok szerdán már megkapták az utasítást, hogy nem kell pénzt kérni a földhasználat bejelentésénél, így a büdzsébe nem folyik be a tervezett 6 milliárdos bevétel egy jelentős része. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.