Kivonulhat a Cheque Déjeuner

Lapzártáig nem kommentálta a Le Cheque Déjeuner Kft. azokat a sajtóhíreket, miszerint rövidesen kivonulhat a cég Magyarországról. A Cafeteriatrend.hu. portál információi szerint a francia tulajdonosok hétfőn döntöttek úgy, hogy megszüntetik az utalványok kibocsátását Magyarországon, a meglévő utalványokat pedig május végéig váltják be, illetve megkezdik a megmaradt munkáltatói, majd elfogadói szerződések felbontását is. A cég lapunk megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást.

A francia utalványos cég 1996 óta van jelen Magyarországon, a cégbíróságon elérhető legfrissebb adatai szerint 2011-ben 1,6 milliárd forint nettó árbevétele volt. A tavalyi év bizonyosan rosszabb volt, hiszen a Sodexho mellett ők a legnagyobb vesztesei annak, hogy tavaly a kormány államosította a kedvezményes adózású cafeteria juttatások piacát. A döntés nyomán a korábban 300 milliárdosra becsült piac kizárólag a Nemzeti Üdülési Alapítvány fennhatósága alá került. Az Erzsébet-utalványok forgalma ugyanakkor továbbra is jóval kisebb a két francia cég korábbi forgalmánál, 90 milliárd forint körüli. A magyar döntéssel szemben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, ám a kormány ebben a kérdésben is kitart az igaza mellett. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.