Rogán üzent a lobbistáknak

Tavasszal tíz százalékkal csökkentené a víz, a csatorna és a szemétszállítás díját a Fidesz – közölte Rogán Antal frakcióvezető a párt gyulai frakcióüléséről szóló tájékoztatóján. Rogán vitára számít, mivel sok polgármester ül a frakcióban. Arról, hogy a vízcégek kapnak-e ellentételezést, úgy fogalmazott: nem egy olyan szolgáltatót ismer, amelynél „a középszintű vezetők is nagy értékű szolgálati autóval tudják ellátni a feladataikat. Előbb csökkentsék a költségeiket!” Az áram-, gáz- és távhőtarifákat tovább csökkentenék, de ehhez készülnek tanulmányok. –Nem apró, nem egy-, kétszázalékos mértékű csökkentésre gondolunk –fogalmazott Rogán, aki a fogyasztókat „jobban védő” jogszabályokat szeretne. A Magyar Nemzetben üzent is a szektornak. – Erről a helyről is szeretném azt üzenni az összes lobbistának, teljesen felesleges azt gondolni, hogy a kormánypártok nem akarják folytatni a rezsicsökkentést; akarják, és fogják is! – mondta. Az E.ON földgáznagykereskedő és -tárolócégének állami megvásárlása kapcsán – melyről ismereteink szerint még mindig nincs adásvételi szerződés – úgy vélte: így a gáz kínálati oldalát is befolyásolni tudják a kedvezőbb árak érdekében.

Lapunk információjára, miszerint az energiaszolgáltatók a közigazgatási bírósághoz fordultak a januári energiaár-döntés miatt, illetve a rezsicsökkentés egy részét a közműadó áthárítása elveheti, Rogán érdemben nem reagált. Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője azt mondta: arra kapott megbízást, hogy a tízszázalékos csökkentés az tíz százalék legyen. – Ezt a gyeplőt a kezemben tartom, és a kezemben is fogom tartani ezután is. Ha azt látom, hogy a tízszázalékos csökkenés nem valósul meg, minden eszközzel élni fogok, akár jogszabály-alkotással is” – közölte. Török Zsolt, az MSZP szóvivője úgy reagált: a tízszázalékosnak mondott csökkentéshez képest a világpiaci árak 20-25 százalékkal estek, miközben a víz- és csatornadíjak pedig helyenként 20-30 százalékkal nőttek, amiből csak tízet vonnának le. Az egységes áremelés főleg a gazdagoknak kedvez – vélte. (Cs. I.–M. I.)

Itt az új számlakép

Miközben Rogán Antal tegnapi lapinterjújában még arról beszélt, hogy a frakció dönt az áttekinthetőbb számlázási rendszerről, a Magyar Közlönyben megjelentek az új, 15 nap múlva hatályba lépő számlaképek. Ezeken a szolgáltatóknak többek között fel kell tüntetniük, a januári árcsökkentés révén mennyit spórolt a fogyasztó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.