Egymilliárdot fizetett az Eurovegas

A bezenyei Eurovegas befektetői eddig több mint egymilliárd forint kötbért fizettek az államnak azért, mert az előírt határidőig nem valósították meg a vállalt beruházást. – Az Eurovegas 2011. január 1-jétől naponta 1,3 millió forint kötbért fizet, mert a koncesszióköteles tevékenység gyakorlását nem kezdte meg – közölte érdeklődésünkre a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárcát azt követően kerestük meg, hogy az öt éve álló beruházás tulajdonosai tavaly év végén egy közleményben hangsúlyozták: a kaszinókoncessziós szerződésük érvényes. A kontraktus előírja, hogy késedelem esetén a beruházók kötbért kötelesek fizetni, így adódott a kérdés: a cég fizeti-e a kötbért, s ha igen, akkor menynyivel gazdagították a költségvetést? Ha megvalósult volna a kaszinó, akkor játékadót kellett volna fizetniük. A tárca tájékoztatása szerint az Eurovegas beruházója rendszeresen fizeti a kötbért, havonta, minden hónap tizedikéig utal az Államkincstárnak. 2012. decemberéig több mint egymilliárd kötbért fizettek. A nyugat-dunántúli kaszinókoncessziót egy 2006-os pályázatot követően írták alá. Azóta hatszor módosították: 2007-ben négyszer, majd 2009-ben Veres János és 2010-ben Oszkó Péter pénzügyminisztersége alatt. A módosítások többször is kitolták a kötbérfizetés kezdetét. Legutóbb a 2009-ben kelt ötödik módosítással, amit Veres János írt alá. Januárban az Eurovegas azt közölte, hogy a Kimberly Group és egy meg nem nevezett spanyol befektetői csoport is beszállt a Hard Rock Casinót megvalósító projektbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.