Vezércsere a Tokaj Kereskedőháznál

Közös megegyezéssel szerződést bontott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Kiss Istvánnal, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatójával. Kiss Istvánt még 2009-ben nevezték ki a társaság élére, a 2010-es kormányváltás óta a szakmában többször is beszédtéma volt, hogy a jelenlegi kabinet által protezsált érdekkörök a menesztését szeretnék elérni, mert nem támogatta elképzeléseiket. A cégvezető azért maradhatott eddig is a helyén, mert eredményesen irányította a Tokaj Kereskedőházat, amely így nem jelentett gondot a tulajdonosnak.

Az említett borászati csoport már régóta azon dolgozik, hogy a tokaji borokat egyáltalán ne lehessen visszaédesíteni semmilyen eljárással. Véleményük szerint ugyanis a fogyasztók azért nem vásárolják meg a drágább édes, például késői szüretelésű borokat és az édes szamorodnikat, mert a javarészt sűrítménnyel feljavított, olcsóbb tokaji borok zavart okoznak ezen a piacon. A kereskedőház eladásainak a hetven százalékát viszont ezek a borok adják. Vagyis ha ehhez a szabályozáshoz hozzányúlnak, annak a céggel szerződésben álló 2500 kistermelő ihatja meg a levét.

Az általunk megkérdezett, nevük mellőzését kérő szakemberek úgy vélik, ahogy ezt a szabályozást bevezetik, a tokaji borvidék legnagyobb integrátoraként is működő állami cég nehezen tudna továbbra is szolid nyereséggel működni úgy, mint ahogy azt az elmúlt években tette. A bevételkiesés a legóvatosabb becslések szerint is több százmillió forint lenne. Vagyis a változás folyamatát az államnak kellene támogatnia, ettől viszont a tulajdonos MNV elzárkózik. Kérdéses lenne az is, hogy a cég mennyi szőlőt vásárolhatna fel a jövőben, és milyen áron. A kistermelőknek minden évben jelentős és stabil mellékjövedelmet biztosít a Tokaj Kereskedőház a szőlő átvételével. A most távozó vezérigazgató állítólag a többszörös rizikó miatt nem volt partner a tervezett változások támogatásában.

Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa, egyben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöke érdeklődésünkre elmondta: a tokaj-hegyaljai borászatok által értékesített borok több mint nyolcvan százaléka visszaédesített, egykori minőségi kategóriás bor. Véleménye szerint az eljárás megtiltása, vagy az így készült borok visszaminősítése előtt piackutatást kellene végezni, hogyan reagálnak a fogyasztók a változtatásokra. Főleg azért,mert a válság közepette nehezen képzelhető el, hogy a vásárlók hajlandóak több pénzt költeni borra – közölte az elnök.

Kiss István megkeresésünkre a történteket nem kívánta kommentálni. Mint elmondta, februártól újra családi pincészetüknél dolgozik. Az MNV közleménye szerint utóda február elsejétől Goreczky Gergely lesz. A Tokaj Kereskedőház új vezérigazgatója a pénzügyi szektorból érkezik a társasághoz. Eddigi pályafutása során nemzetközi és hazai pénzügyi szolgáltatóknál szerzett értékesítési, hálózatirányítási és felső vezetői tapasztalatokat.

A Tokaj Kereskedőház húszéves jubileuma alkalmából tartott sajtótájékoztatót egyébként kedden még Kiss István tartotta meg. Beszámolója szerint a kivitel visszaesése miatt a cég árbevétele tavaly 16 százalékkal, 3,2 milliárd forintra csökkent. A távozó vezérigazgató szerint ugyanakkor idén nőhet a kereslet a tokaji iránt a társaság hagyományos piacain, és a bevétel így 2013-ban elérheti majd a 3,4 milliárdot. A Tokaj Kereskedőház 2012-ben mintegy 84 ezer mázsa szőlőt vásárolt fel a borvidéken a tervezett százezer mázsa helyett – derült ki az MTI beszámolójából. Ennek oka a vezérigazgató szerint az volt, hogy a tavaszi fagyok az alföldi szőlőkben nagy kárt tettek, és több volt a felvásárló a múlt évben a szokásosnál. A cég a szőlő kilójáért minőségtől függően általában 80-130 forintot adott a termelőknek.

Kiss István a keddi sajtótájékoztatón
Kiss István a keddi sajtótájékoztatón
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.