Megbicsaklás hegymenetben

Alaposan meglepte az elemzőket az amerikai gazdaság negyedik negyedévi teljesítménye. A bruttó nemzeti termék (GDP) az 1,1 százalékos várt növekedés helyett 0,1 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest.

Alaposan meglepte az elemzőket az amerikai gazdaság negyedik negyedévi teljesítménye. A bruttó nemzeti termék (GDP) az 1,1 százalékos várt növekedés helyett 0,1 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest. A GDP mérséklődését három tényező okozta. A készletfelhalmozás irama alaposan visszaesett, akárcsak az export és a kormányzati költekezés, utóbbinak áldozata a védelmi kiadások fejezete lett. A készletezés folyamatát leszámítva a növekedés egy százalék felett lett volna.

A gazdaság megbicsaklásáról szóló beszámoló nyilvánosságra hozása ugyanakkor egybeesett a jegybank (Fed) nyílt piaci bizottságának ülésével, amelynek vitatémái között szerepel, hogy még meddig szorulhat rá a gazdaság a nem szokványos monetáris politikai eszközök bevetésére. A növekedés irama 2012-ben így is összességében 2,2 százalék lett a 2011-es 1,8 után. A negyedik negyedévi sebesség 2009 második háromhavi periódusa óta a leggyengébb teljesítmény. Igaz, tavaly a harmadik negyedévben, éppen a készletfelhalmozásnak és a jó exportnak a következtében az iram 3,1 százalékot ért el.

A friss számot még meg kell emészteniük az elemzőknek. Az állami kiadások 6,6 százalékkal estek, de a katonaiak 22,2 százalékkal, amire nem volt példa 1972 óta. A készletezés csupán 20 milliárd dollárt tett ki, szemben a megelőző negyedévi 60 milliárddal. E két tétel 2,6 százalékpontot szelt le a GDP növekedéséből. Az export –szintén ellentétben a harmadik negyedévvel – 5,7 százalékkal hanyatlott, vélhetően most érték el az Egyesült Államokat az európai és a kínai gazdasági lassulás hatásai. A fogyasztók viszont lelkesebben költekeztek, mint a július–szeptemberi időszakban. Ám kérdés, fenntartható-e a háztartások fogyasztása, miután januártól emelkedik a munkavállalói társadalombiztosítási járulék. S ha nincs újabb alku a költségvetésről, akkor márciustól jönnek az automatikus kiadáscsökkentések, 2013-ban százmilliárd dollár értékben.

A vállalatok is sokkal többet költöttek berendezésekre és szoftverekre, mint a megelőző negyedben. Az import is csökkent, de ezek a tételek nem tudták ellensúlyozni a másik három tényező mélybe rántó erejét. Szintén új adatok szerint a vállalatok a becsléseknél jobban bővítették a foglalkoztatottak számát, a lakásárak is növekedésnek indultak, és általában az ingatlanpiac stabilizálódni látszott. A tőzsdei cégek beszámolói is bizakodásra adtak okot, amit most rosszul érinthet a GDP-adat. A jegybank decemberi előrejelzése szerint a növekedés irama 2013 negyedik negyedére elérheti a 2,3-3 százalékot. A Nemzetközi Valutaalap erre az évre kétszázalékos gazdasági bővülést prognosztizál, de ez az ütem nem elegendő a jelenleg 7,8 százalékos munkanélküliség érdemi csökkentéséhez. A jegybank éppen a foglalkoztatási mutatók javulásához kötné a monetáris politika szigorításának a kezdetét.

A Fed kitart

Addig semmiképpen sem változtat a nulla és negyed százalék eső kamaton a Fed, amíg a munkanélküliség meghaladja a 6,5 százalékot, az infláció pedig nem emelkedik 2,5 százalék fölé. Utóbbira kicsi az esély. Az állástalanok aránya viszont magas, s a gazdaság bővülésének folyamata is megállt. A Fed szerda esti közleménye leszögezi:: a havonta 85 milliárd dolláros értékpapír-vásárlási program is folytatódik, amíg a munkaerő-piaci helyzet javulni nem kezd.  


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.