Orbán rendszere a NAV-nál?

Orbán Viktor kiejtette a száján, hogy kormánya saját erőből építi meg az elektronikus útdíjrendszert, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. már bele is kezdett aminiszterelnöki ígéretmegvalósításába.

A több tízmilliárd forint közpénz törvényes elköltését elbaltázó sztrádatársaság jelenleg arra keresi a választ, honnan vásárolhatná össze egy díjszedő és ellenőrző rendszer hozzávalóit. A Hír24 szerint a közbeszerzés kikerüléséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyithatja meg a kiskaput.

Lapunk úgy tudja, az ÁAK megkereste partnereit. A július 1-jei rendszerindítás szinte lehetetlen feladatának ismét nekifutó autópályacég elsőként azt venné meg, amiről biztosan tudja, hogy szükséges. Csütörtökön a Continental, a Kapsch AG és a Strabag már kapott megkeresést. Előbbiektől 280 ezer, teherautókra telepíthető fedélzeti berendezés, utóbbitól az ellenőrző rendszer speciális acélszerkezeteinek szállítására kértek ajánlatokat július 1-jei határidővel. Egyelőre nincs válasz arra, a különböző szállítóktól vásárolt berendezéseket milyen műszaki dokumentáció alapján „drótoznák” össze. Az aktuális elképzelések szerint viszont a rendszer a NAV informatikai hálózatába integrálódhat. Ez több okból is ígéretesnek látszik.

Az adóhatóság hálózatát az állami tulajdonú Pillér Kft. fejleszti és üzemelteti, amely közbeszerzés nélkül is lebonyolítatja a beruházást. De alighanem az is fontos, hogy a NAV kizárólagos informatikai partnerének számító cég pályázatainak többségét a RacioNet Számítástechnikai Zrt. nyerte. Ebben a társaságban 2011-ig üzletrésszel rendelkezett a Közgép Zrt. Ha a lebonyolítók ügyesek, remélhetik, hogy az útdíjprojekt milliárdjai a megfelelő kasszában landolnak.

A díjszedő és ellenőrző rendszer feszített ütemű kiépítéséhez a NAV sajátos védőernyőt biztosíthat, elvégre az adóhivatal kebelében zajló fejlesztéseket ki merné kifogásolni? Persze igaz, hogy az ÁAK reménybeli partnereinek egy részét éppen a NAV jelenléte tarthatja majd vissza.

Az útdíjrendszer még „látótávolságban” sincs, Orbán Viktor kormánya a sikertelen projektre máris legalább annyit költött, mint elődei az egymást követő, ugyancsak befejezetlen két projektre együttvéve. Az ÁAK tavaly elindított útdíjtenderének segítésére kiválasztott tanácsadók javadalmazására szánt keret legalábbis önmagában 1,35 milliárd forint volt.

Amit talán még nem fizettek ki teljes egészében, hiszen elvben a sikertelenségért a tanácsadókat is terheli kötbérfizetési kötelezettség. Bennfentesek szerint az útdíjrendszer mostani számlája mindennel együtt megközelítheti a másfél milliárd forintot. Méghozzá úgy, hogy ennek a pénznek a nagy részét nem kellett volna elköltenie, hiszen a korábbi szakmai anyagokat elődeiktől megörökölhették.

A költekezésnek ezzel még nincs vége. Az állam „saját” útdíjrendszerének kifejlesztése ugyanis tetemes összegeket emészthet fel. Hogy pontosan mennyit, a miniszterelnök sem gyanítja. A magyar mérnökök azonban valószínűleg nem cáfolnak majd rá Orbán Viktor kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott szavaira, és megmutatják, hogy van elég „eszük” a megfelelő műszaki megoldások kidolgozására.

Ha másért nem, hát azért, mert a nemzetközi példák alapján egy műholdas helyzet meghatározásra épülő rendszer tényleges kifejlesztéséért és nem egyszerű ellopásáért forint milliárdokat kérhetnek. Ha pedig a „nemzeti rendszer” bekapcsolása esetleg sokat késik, azt is csak a sajtó számolgatja majd, hogy mennyivel lett volna olcsóbb egyszerűen megvenni egy már kész hálózatot.

Vályi: Tartható a júliusi indulás

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. valósítja meg az elektronikus útdíj-beruházást – mondta lapunk érdeklődésére Vályi-Nagy Vilmos, a fejlesztési tárca info-kommunikációért felelős államtitkára, aki még mindig állítja: a beruházás így is a korábbi ütemezés szerint halad. Mint mondta, terveik szerint élnek a központosított közbeszerzés lehetőségével, amivel a vásárlásokat esetenként néhány nap alatt le lehet bonyolítani. Ugyanakkor nem zárta ki azt sem, hogy az ÁAK saját hatáskörben fejleszti a rendszer egyes egységeit.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.