Bezárják a márkushegyi szénbányát

Tegnap az Európai Bizottság engedélyezte Magyarország számára a Vértesi Erőmű 42,247 milliárd forintos „állami” – valójában az áramfogyasztóktól beszedett – támogatását. A közlemény szerint a pénz a versenyképtelennek ítélt márkushegyi szénbánya bezárási költségeihez járulna hozzá.

Brüsszel szerint a támogatás nem ellentétes az unió versenyjogi előírásaival, mert mértéke csökkenő, a magyar hatóságok pedig a bányabezárás társadalmi és környezeti következményeinek mérséklését ígérték. A pénzt ugyanakkor az eddigi hírek szerint a cég továbbműködtetésére fordítják. A régóta gondokkal küszködő állami szénerőművet – amely két éve egy csődeljárást is átélt – korábban is támogatták az áramfoagyasztók a számlába épített úgynevezett szénfillér segítségével. A 2004–2010-es időszak végére az unió elvárásai alapján bezárást ígértünk, ám ez – elsősorban foglalkoztatási okokból – elmaradt. Az Orbán-kormány 2011-től a szigorúbb uniós elvárások dacára hosszabbítást kért. Noha Brüsszel erre csak most mondott igent, a kilowattóránként 19 szénfillért az elmúlt két évben is beszedték. Igaz, a pénz egy elkülönített számlára került. A mostanáig összegyűlt több mint tízmilliárd kifizethető a társaságnak. A cég az elmúlt időszakban e támogatás nélkül is önfenntartó volt, bár anyavállalata, az MVM tavaly már gondokról tudósított. A kormány legutóbbi, 2011-es bejelentése szerint a dolgozói létszám 2014-ig tartható, a bánya pedig 2018-ig termel. Képünk sihta után zuhanyozó bányászt ábrázol.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.