Svájc Rubik-szerződést kínál, de a banktitok titok marad
Válság idején, amikor a kormányoknak minden fillérre szükségük van, kötelező mutatvány a külföldre vitt vagy rosszabb esetben menekített vagyonok hazacsábítása. Ehhez az egyes országok a pénz kedvezményes – többnyire 5–20 százalék közötti – kulccsal történő kifehérítését, anonimitást és teljes körű amnesztiát szoktak eszközként bevetni.
Az amnesztia lehetőségével jellemzően korlátozott ideig élhetnek az ügyfelek, de a határidőt az akció sikerére – vagy inkább sikertelenségére – való hivatkozással ki szokták tolni. Ezt többnyire nem övezi kiterjedt reklámkampány, annál is inkább, mert – esetünkben – a 16 százalékkal adózó magyar honpolgár igazságérzetét joggal sérti, hogy a sok esetben összeharácsolt és sikeresen kisíbolt vagyont tíz százalékon törvényesíteni lehet.
Mivel a delikvensek többsége éppen a kedvezőtlen hazai adófeltételek és a bizonytalan gazdaságpolitikai környezet elől viszi külföldre – sokszor törvényesen adózott – pénzét, a leglényegesebb visszahúzó tényező a hosszú távon érvényesülő kiszámíthatóság lenne. Akkor a pénz magától is visszajönne. Nem úgy, mint 2008-ban, amikor a tízszázalékos kedvezménnyel csábító szirénhangok csupán 24 embert tudtak rávenni arra, hogy összesen húszmillió forint megtakarításukat hazahozzák. Igaz, a Gyurcsány-kormány akciójának sikerességét a durvuló világválság és az anonimitás hiánya eleve behatárolta.
Ehhez képest a 2012 végén lezárult kétéves program 67 milliárd forint hazahozatalát segítette elő. Ez azonban kismiska a kint ragadt jövedelmek alsó hangon ezermilliárdosra taksált nagyságához képest. A vagyon döntő része feltehetően a svájci banktitok védelmét élvezi, s dicséretes a kormány azon igyekezete, hogy aktív, automatikus adatcserére vonatkozó egyezmény tető alá hozását kezdeményezi a helvétekkel.
Ettől azonban még az érintett számlák eddig kitartó tulajdonosai a 35 százalékos forrásadóval való fenyegetéstől nem rezelnek be. A független Svájcba ugyanis eddig már sok, velünk hasonló cipőben járó országnak beletört a bicskája. A banktitokról 1934 novembere óta hatályos svájci törvény rendelkezik, s megsértőit börtönnel bünteti. Még akkor is, ha az elejtett titkos információ jó célt szolgál. A világ legjobb jegybankelnökének választott Philipp Hildebrand egy évvel ezelőtti lemondásához az vezetett, hogy egy banki alkalmazott kiszivárogtatta a svájci jegybankelnök amerikai feleségének 18 millió frankos nyereséggel zárult ügyleteit, a belső információkat hasznosító asszony ugyanis „forintosított” a férje háta mögött. A sors fintora, hogy a banktitok szentségét megsértő jegybanki informatikus ellen eljárást indítottak, s öngyilkosságot kísérelt meg.
Az Egyesült Államok máig az egyetlen olyan ország, amely számottevő sikereket ért el a svájci fátyol fellebbentésében. Igaz, ezt kemény fenyegetőzéssel érte el a 2008-as világválságot követő globális pénzkeresési időszakban. A legnagyobb svájci bank, a UBS befektetési ága ugyanis 52 ezer amerikai polgár számláját vezette, arról viszont hivatalosan „nem volt tudomása”, hogy a svájci számlákon landoló dollármilliók után gazdáik elfelejtettek odahaza adót fizetni.
Svájc a számlatulajdonosok adatainak kiadását első körben megtagadta, aztán belátta, hogy már csak méreténél fogva sem érdemes a világ legnagyobb gazdasági erejével bíró USA ellen bokszállásba helyezkednie. A 2009-ben kötött kompromisszum révén a UBS az adóelkerüléssel alaposan vádolható 4450 személy adatait átadta, kifizette a 780 millió dolláros bírságot, és bezárta a 18 milliárd dollárt kezelő amerikai leányvállalatát. Az amerikai bűnüldöző szervek a UBS mellett tucatnyi másik bankot is adócsalás és pénzmosás elősegítésével gyanúsítanak. Ennek lett áldozata a legrégibb svájci magánbank, a 1741-ben alapított Wegelin & Co., amely egy New York-i bíróság előtt elismerte: tíz éven át segített több száz amerikai ügyfelének abban, hogy az adóhivatal elől eltüntesse a vagyonát. Az 1,2 milliárd dollárt érintő adócsalás és a vele járó büntetés akár a kisbank végét is jelentheti.
A svájci banktitok falán ütött repedésen át aztán mások is megpróbáltak bejutni az adatszobába – egyelőre félsikerrel. A bizonyíthatóan bűncselekményből származó pénzek esetében a svájci hatóságok eddig sem fedezték a bűnösöket, s ha igazolva látták a gyanút, kiadták az anyaország hatóságainak a kért személyi adatokat, számlainformációkat. Az erősödő nemzetközi nyomás, az átláthatóság kívánalmát megkövetelő szigorúbb pénzügyi szabályok a helvéteket is lépéskényszerbe hozták. Ennek nyomán született meg a bűvös kockáról elnevezett Rubik-szerződések sémája, melynek lényege, hogy Svájc nem ad át adatot, de az adózási lánc „hiányzó kockáját” kiforgatja az érintett ország számára.
Vagyis a két ország megállapodik a külföldi állampolgárok számláin fekvő összeg visszamenőleges egyszeri megadóztatásában. Ennek mértékét kétoldalú szerződésben rögzítik, jellemzően 20–40 százalék között. A múlt legalizálását követően a külföldi állampolgár nevén lévő számlán keletkező kamatjövedelem képezi az adó alapját. A kamat 35 százaléka az adó, ennek háromnegyedét Svájc az anyaországnak egy összegben átutalja, az EU kamatdirektívájának eleget téve, míg egynegyedét megtartja magának. Neveket és személyre lebontott összegeket nem közöl, de azokat a jövedelmeket nem adóztatja meg, amelyek magyar tulajdonosi hátterű, de harmadik országban bejegyzett offshore cégek befektetésein keletkeznek.
A Rubik-szerződés egyben garantálja a számlatulajdonos anonimitását. Svájc ilyen kontraktust kötött az Egyesült Királysággal, Ausztriával és Németországgal, igaz, ezt a berlini felsőház még nem ratifikálta. A Rubik-szerződés hiányában Svájc csak a 35 százalékos kamatadó előírt részét utalja át az ügyfél anyaországának, a tőkét, a vagyont érintetlenül hagyja. Ám ha lesz ilyen szerződésünk Svájccal, akkor is az ügyfélnek kell döntenie, hogy levonják-e tőle a kétoldalú megállapodásban szereplő adót, vagy az adatai kiadhatók lesznek Magyarországnak – vagyis akinek nincs mitől tartania, mert jövedelmét legálisan szerezte, és az adót is megfizette utána, az nyugodtan hozzájárulhat adatai kiadásához.
Hasonló Rubik-megállapodások előkészületben vannak Olaszországgal, Görögországgal, de ezeket az egységes és automatikus információszolgáltatás feltételeinek megteremtésére törekvő Európai Bizottság nem nézi jó szemmel. Emellett Amerikával sem érdemes keresni a konfliktust, amely saját állampolgárainak külföldi számláiról automatikus és azonnali tájékoztatást kér a pénzintézetektől. A fokozódó nemzetközi nyomás hatására Svájc elszigetelődhet, ám ez számára túl nagy veszteséggel járna, ehelyett a szakértők szerint a helvétek már most arra törekednek, hogy a legkisebb áldozat vállalásával meg tudják őrizni a pénzvilágban megszerzett vezető szerepüket.
Kemény tárgyalásra lehet számítani
Nem lehet csak úgy általánosságban lekérni a svájci bankszámlával rendelkező magyar állampolgárok adatait – mondja lapunk Andreas Valda, a svájci Tagesanzeiger című lap gazdasági szakértője. Konkrét gyanú kell ahhoz, hogy jogsegélyt vagy adóhivatali segítséget lehessen kérni. A svájciak minden bizonnyal segítőkészen reagálnak, ha a magyar kormány – akár a bíróság, akár az adóhivatal – konkrét bizonyítékok alapján kér tőlük segítséget.
Ilyenkor azonban alá kell támasztani, hogy az illető, akinek vélhetően számlája van Svájcban, adócsalást követett el. A bizonyítékokat a svájci ügyészség vagy az adóhatóság is megvizsgálja, és csak ezek után dönt arról, hogy a svájci törvények szerint is bűncselekményt követett-e el az illető: ha igen, akkor kiadhatók az adatok. Ellenkező esetben azonban gondosan ügyelnek a banktitok megtartására.
Van arra is lehetőség, hogy bizonyos csoportok ellen nyomozzanak: az úgynevezett OECD-modellmegállapodás szerint gyanús alapítványok, társaságok ellen is felmerülhet a gyanú, hogy Svájcban mossák tisztára a pénzüket. Ilyenkor is lehet segítséget kérni a hivatalos csatornákon keresztül, de a svájciak ilyenkor is megvizsgálják a bizonyítékokat.
– Svájcban vagy bárhol külföldön bankszámlát tartani önmagában nem illegális vagy tilos. Az viszont más kérdés, hogy ezt a számlát arra használják-e, hogy a pénzt az adóhatóság elől elrejtsék – mutat rá Valda.
Ebből a szempontból különböző a svájci és az amerikai hatóságok megközelítése: a svájciak szerint ugyanis az adóelkerülés (a jövedelem be nem jelentése) nem számít csalásnak, míg az amerikaiak – és több nyugat-európai ország – ezt sokkal szigorúbban ítéli meg: nem kell szándékosan félrevezetni a hatóságokat, és elrejteni a jövedelmet ahhoz, hogy máris bűncselekményt kövessen el az ember.
Svájcban az adóelkerülés nem bűncselekmény, vagyis nem börtön jár érte, viszont közigazgatási eljárásban súlyos pénzbüntetéssel sújtható.
– Svájcban abból indul ki a hatóság, hogy az állampolgár őszinte, és bevallja a jövedelmét, másutt viszont épp ennek az ellenkezőjét gondolja az állam a polgárairól – magyarázza Valda. Az alpesi ország azonban kényes a jóhírére, ezért 2008 óta egyetlen bank sem nyújthat támogatást külföldieknek az adóelkerülésben. Ezt hívják „fehérpénz-stratégiának”. Svájc politikai hírneve is sérült az utóbbi évek botrányai miatt, ezért a hozzáállás is változik: bár a banktitok (ezt az alpesi országban bankiügyfél-titoknak hívják, hangsúlyozva, hogy nem a bankokat, hanem az ügyfeleket védi) továbbra is szent, de a gyanús pénzekről hajlandók tárgyalni.
Ennek eredménye például az osztrák és a brit állammal kötött megállapodás, amelynek lényege, hogy az osztrák vagy a brit adóhatóságnak továbbutalt kamatadó mellett a számlákat visszamenőlegesen is megadóztatják (ennek mértéke 15–38 százalék között van, attól függően, hogy milyen régen nyitották), amivel a tulajdonosok tulajdonképpen továbbra is megfizetik anonimitásukat. Az UBS nagybank még ennél is tovább ment: az év elejétől csak az nyithat nála számlát, akinek rendben van az adóbevallása.
A magyar kormány által hangoztatott 35 százalékos forrásadó kicsit magasnak tűnik ugyan, de lehet, hogy erre van szükség egy jó kompromisszumhoz. Valda szerint ha a magyar kormány valóban megállapodásra törekszik Svájccal, azt akár hat hónap alatt tető alá lehet hozni: a minták megvannak, a forrásadó mértékéről pedig a tárgyalások során lehet dönteni. A svájciak nyilván minél alacsonyabban szeretnék megállapítani, a magyarok minél magasabban.
