Internetes forradalmat indít a magyar Tesco

Márciusban Magyarországon is elindul a Tesco élelmiszereket kínáló internetes áruháza. Az érdeklődők a napokban már elkezdhettek regisztrálni a társaság webshopjába, az online hipermarket egyelőre kísérleti jelleggel a fővárosban és vonzáskörzetében lesz elérhető.

Ha a Tesco sikeres lesz az interneten, akkor a tervek szerint az év későbbi részében kiterjesztik a szolgáltatást további hat nagyobb városra, majd a későbbiekben egy iparcikkekkel kereskedő oldalt is indítanak. A brit óriás anyaországi eladásainak ma már csaknem a negyedét hozza az online csatorna, és a rendszer már egy éve sikerrel üzemel Csehországban és Lengyelországban is.

A Tesco az új webáruházban a tervek szerint húszezerféle friss és tartós élelmiszert kínál majd. A vásárlók a neten megrendelt, már összekészített árut személyesen is átvehetik valamelyik áruházban, de akár házhoz is szállíttathatják. A Tesco azt ígéri, hogy az internetes áruházában ugyanazokat az árakat alkalmazza majd, mint a hipermarketben, és az akciók, árengedmények is egységesek lesznek.

A Tesco kezdeményezése fontos határkő lehet a hazai elektronikus kereskedelemben – vélik a netes versenytársak is. Korábban arra számítottak a szakmában, hogy egy nagyobb lánc piacra lépésével valóságos internetes bumm indul el Magyarországon, de a hagyományos áruházláncok egyelőre csak próbálgatják a lehetőséget, komolyabban inkább csak a kisebb vállalkozások használják ki a webes értékesítés nyújtotta lehetőségeket.

Úgy tudni, a legtöbb nagyobb láncnál, így az Auchannál és a Sparnál is az ezredforduló óta napirenden van a kérdés, ám eddig a cégek – és jó ideig a Tesco is – úgy ítélték meg, hogy a magyar piac még nem érett meg egy nagyobb hálózat kiépítésére, különösen az élelmiszer esetében, mert az bizalmi terméknek számít. Hosszú ideig a jelenleg hat üzlettel rendelkező, a neten tavaly másfél milliárd forintos forgalmat elérő G-Roby volt az élelmiszert online értékesítő egyetlen szereplő.

Nagy Sándor ügyvezető igazgató szerint az utóbbi években nemcsak ütemesen nőtt a netes vásárlók száma (ma becslések szerint 850 ezren vásárolnak többé-kevésbé rendszeresen a világhálón keresztül), de a bizalom is érezhetően erősödött. A közelmúltban több új szereplő is piacra lépett, így a Driveinstore.hu, valamint lapunk többségi tulajdonosa, a Ringier és a Full Market Zrt. közös vállalkozása, a Hiper.hu. A Hiper.hu-nál a forgalomról egyelőre nem nyilatkoztak, de azt elmondták, hogy jelenleg tízezer terméket tartanak a „polcaikon”. A cég szerint a széles termékválaszték azért is fontos, mert 2012-ben és az idén több nagy szereplő is belép a piacra, így az igazi verseny most indul.

Igaz, ez egyelőre főleg a Tescóra igaz, mivel a nagyobb hálózatok inkább csak tervezgetik a piacra lépést. Az Auchannál, úgy hírlik, házhoz szállítást nem terveznek, hanem a vevő a neten kiválogatott és összekészített termékeket veheti át az áruházban – vagyis nem kell a sorok között bolyongania, és vélhetőleg a pénztár előtt néha kígyózó hosszú sorokat végigállnia. Ám az Auchan sem siet: bár a Tesco már jóval korábban, a többi közt lapunk hasábjain egy évvel ezelőtt bejelentette a webáruház indítási terveit, azt most sem tudni, hogy az Auchan mikor indítaná el a saját webes szolgáltatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.