Drágul az ennivaló

Egy év alatt 18,5 százalékkal nőttek a hazai mezőgazdasági termelői árak, és a rossz hír, hogy a drágulás itt még nem áll meg, egyelőre legfeljebb az áremelkedés tempója lassul – derült ki a KSH tegnap publikált, múlt novemberre vonatkozó adataiból.

Az élelmiszer-ipari alapanyagoknál az áremelkedés már elkezdett beépülni a feldolgozott termékek árába is. Január első hete ugyan néhány élelmiszer esetében csökkenést hozott, ám ennek csupán szezonális okai vannak: az év végi ünnepeket követően a kereskedők nyomottabb áron kínálják a megmaradt portékát. Január közepére azonban visszakerültek a magasabb összegek az árcédulákra, és várhatóan nyár végéig még további áremelkedésre lehet számítani.

A KSH adataiból kiderül, hogy az előző hónaphoz képest novemberben „visszafogottabban” emelkedtek az amúgy rendkívül magas mezőgazdasági termelői árak. A növényi termékekért 25 százalékkal, míg az élő állatokért, illetve az állati termékért 7,5 százalékkal fizettek többet a feldolgozók, és a piacokon mi vásárlók az egy évvel korábbinál. (Minimális derűlátásra adhat okot, hogy az egy hónappal korábbi jelentésében még 33,3 és 9,6 százalékos emelkedésről számolt be a statisztikai hivatal.) Kiugróan, 87,6 százalékkal növekedett a burgonya termelői ára, melynek eredményeként karácsonyra a krumpli kilója 200 forintra drágult.

A fogyasztói árak januári alakulásáról majd egy hónap múlva kaphatunk pontos képet a KSH-tól, de az Agrárgazdasági Kutató Intézet árfigyelői már e heti tapasztalataikról is beszámoltak; a fővárosi élelmiszer-áruházak áraiból képzett átlag szerint a novemberben kilónként 1440 forintba kerülő sertéskarajt január első hetében 1337 forintért lehetett megvásárolni, most viszont már átlagosan 30 forinttal többet kell érte fizetni. Nagyjából hasonló az árkülönbség a párizsi esetében is, míg a gyulai szárazkolbász tavalyi 3650 forintos ára előbb 3362-re csökkent, majd ehhez mérten 14 forinttal megkezdte lassú drágulását.

Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Országos Szövetségének vezetője úgy véli, a hentesáru esetében az ármozgás mögött elsősorban a Németországból érkező olcsó sertéslapocka áll. Információi szerint egy nagyobb távol-keleti üzlet hiúsult meg, és a raktárakban ragadt hús egy része került Magyarországra. Megjegyezte, hogy mindez hatással van az élő állatok árára is, mert november végén még kilónként 410 forintért vették át a hazai sertés kilóját, ez az összeg most 390 forint alatt van.

A pékáru és a tejfélék egyelőre nem drágultak érdemben, de az ágazati hírek szerint nem sokat kell várni az árak emelkedésére. Ennek csak részben mond ellent Fórián Zoltán, az Agrár Európa Tanácsadó Kft. üzletágigazgatója, aki a világpiaci termény-, főleg a gabonaárak tartósnak tűnő csökkenéséről számolt be, s arról, hogy az élelmiszeripar számára jó hírnek számító hatás nem valószínű, hogy gyorsan megjelenik a fogyasztói árakban. Már csak azért sem, mert az esztendő első két hónapját a visszafogottabb élelmiszerköltés jellemzi.

A következő jelentősebb trendváltozás a nyár végén várható, a szakértők szerint ekkora már kiderül, hogy a magyarországi élelmiszerárakat leginkább befolyásoló búza és kukorica mekkora termést hoz, nem is beszélve arról, hogy most még nem tudni, milyen szezon vár a kertészeti terményekre. Egyelőre nem lehet panasz az időjárásra, hiszen eddig semmilyen, a növényekre káros esemény nem volt a 2012–2013-as télen. A feldolgozott élelmiszerek árát azonban nemcsak a mezőgazdaság, hanem az energia és a munkaerő költsége is alakítja, márpedig januártól mindkettő emelkedett.

Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke szerint az elmúlt fél évben tízmilliárd forint nagyságrendű jövedelmet veszítettek a hazai élelmiszer-feldolgozók, mert az alapanyagárak emelkedését a korlátozott fogyasztóerő miatt képtelenek voltak továbbhárítani. Mindebből következik, hogy nem torpan meg az élelmiszerárak emelkedése, hiszen az árak csökkentése helyett előbb eddig felhalmozódott veszteségeiket apasztják a vállalkozások.

Az idényáras élelmiszerek árai átlagon felül emelkedtek
Az idényáras élelmiszerek árai átlagon felül emelkedtek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.