Spórolós fapadosvendégek

Az európai viszonylatban kifejezetten alacsony szállodai árak és a fapados légitársaságok sok külföldit vonzanak Budapestre, akik viszont keveset költenek.

Több turista jött, de nagyon keveset költöttek nálunk – ez derül ki a tavalyi év első tizenegy hónapról a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. A tegnap közzétett novemberi forgalmi adatok szerint 16 százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma, miközben 3 százalékkal csökkent a belföldieké, a szálláshelyek 6,1 százalékkal, ezen belül a szállodák átlagosan 7,6 százalékkal növelték forgalmukat. A statisztika egészen e pontig pozitív és biztató, csakhogy az árbevétel alakulásánál megbicsaklik az ív: a vendégforgalom látványos növekedése mindössze 1 százalékos bevétel emelkedést hozott a kereskedelmi szálláshelyeknek.

– Az egyik szemünk nevet, a másik viszont sír – fogalmaz Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára. A Malév csődje után ugyanis a két nagy fapados légitársaság, a Ryanair és a Wizz Air árversenye kihagyhatatlanul olcsó célponttá tette Budapestet, ami még a válságtól leginkább sújtott spanyolokat és olaszokat is utazásra késztette. Csakhogy a mediterrán országokból kiugró mértékben – novemberben például az előző év novemberéhez képest 42-55 százalékkal – megnövekedett létszámban érkező turisták, mint általában a fapados járatok utasainak többsége, nem kezdtek féktelen költekezésbe Budapesten.

Jellemzően mindenből az olcsót keresték, az alacsony szobaárakat. Mint a főtitkár elmondta: a régióban a legolcsóbb város Budapest, sőt a 31 európai városra kiterjedő felmérésben is csak a 28. helyen áll a szállodai árak terén. Az olcsóság dacára a szobafoglaltsági toplistán is a hátsó bolyban van Magyarország, az idén javuló kihasználtság sem volt még elég a 22. helynél jobbra. A KSH gyorsjelentése szerint a szállodák novemberi szobakihasználtsága egyébként átlagosan 44,6 százalékos volt, ami 5,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az olcsó repülőjáratokkal érkező kispénzű turistáknak persze örülnek a szállásadók, csakhogy közben egyre kevesebb az üzleti és konferenciavendég, márpedig a fapadosoknak köszönhető vendégáradat – amely csak Budapesten 24 százalékos külföldi vendégforgalom-növekedést eredményezett – nem tudja pótolni az ötcsillagos házak távol maradó vendégeit.

Kedvező viszont, hogy a főbb küldő piacokról – azaz Németországból, és Oroszországból – egész évben nőtt a beutazók száma, utóbbiaké több mint 30 százalékkal. Az orosz vendégek a gyógyvizes helyeket, elsősorban Hévízet kedvelik, és lehet rájuk üzleti tervet alapozni, mivel az onnan érkezők száma egyenletesen emelkedik. – Legalább ennyire fontos, hogy 2012-ben – sok év után – végre ismét növekedésnek indult a magyarországi turisztika szempontjából nélkülözhetetlen német turisták száma – hangsúlyozta a főtitkár, jelezve, hogy a vendégforgalom összességében mindenképpen pozitív trendje sem lesz elég ahhoz, hogy a 2007–2008. évi szintet elérjék akár a szállodai átlagárak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.