Flottavásárlások és trükkök húzták az autópiacot

A reexport valóság, a roncsprémium csak álom, a 18 százalékos növekedés pedig csak látszat a hazai jármű-kereskedelemben.

Ahogy már évek óta, úgy tavaly sem a magánvásárlók rohamozták meg az autószalonokat, és az idén is erre számítanak a forgalmazók, már amelyik talpon marad, mert három év alatt 1100-ról 460-ra csökkent a kereskedések száma, ami az értékesítő- és javítóágazatban húszezer munkahely megszűnését jelentette.

Az idei túlélési esélyeket rontja, hogy nem lesznek jelentős állami gépjárműbeszerzések, és csökkenhet a külföldiek magyarországi vásárlása is, pedig ezek eredményeként nőtt tavaly a forgalomba helyezett új autók száma. A Jato Dynamics adatai szerint 2012-ben 53.431 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kishaszonjárműveknél a zsugorodás nem állt meg. Tavaly 10.877 új, a 3,5 tonna összsúlyt meg nem haladó teherautót helyeztek forgalomba, ami hatszázalékos csökkenés.

A vállalkozások egyre tovább használják járműveiket, és ha mégis rászánják magukat a magas futásteljesítmény miatt már halaszthatatlan cserére, akkor a beszerzést hitelszerzés nehezíti: olykor a három-négy autóból álló flottát is csak két-három bankkal sikerül megfinanszíroztatni.

A személyautó-adatoknak sem lehet azonban igazán örülni, mert ahogy a Jato Dynamics szakértője, Horváth Györgyi lapunknak elmondta: torzítja a piaci összképet a reexport, amely az ágazat szakemberei szerint a tavalyi növekedés mintegy 80 százalékát tette ki, valamint a decemberben forgalomba helyezett csaknem kétezer darabos (Opel Astra, Skoda Fabia és Yeti) rendőrflotta.

Vagyis kiskereskedelmi növekedésről nem beszélhetünk, mert évek óta hiányoznak a magánvásárlók a szalonokból, az új autók 80 százaléka céges. (A reexport lényege, hogy itthon az európai átlagnál olcsóbb autókat felrendszámozzák, majd egy nap után kivonják a forgalomból, és exportálják a német és más nyugat-európai piacra.) A legnagyobb hazai importőr, az Audi, Seat, Skoda, VW márkákat forgalmazó, 30 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója, Eppel János szerint 2013-ban már az is pozitívnak számítana, ha nem lenne változás.

2009 augusztusa óta nem fejlődik a magyar autópiac, bár a statisztika ennél jobb, ám ez nem valós növekedés. A csillapodó árfolyammozgások kiszámíthatóbbá tették a gépjárműimportőrök gazdálkodását, miközben javult az autós szakma jogi és piaci környezete, alacsonyabbak lettek a regisztrációs adótételek mind az új, mind a használt kocsiknál, lízing esetén pedig lehetőség van az áfa felének visszaigénylésére. Visszaszoríthatja a feketegazdaságot és a legális szervizek helyzetét javíthatja a biztosítói kárrendezés készpénzes korlátozása, ám továbbra is versenyhátrányt jelent a használtautó-importnál tapasztalható nagymértékű áfaelkerülés.

Az autós szakmai szervezetek több javaslatot is eljuttattak a törvényhozásnak azért, hogy csökkenjen az ágazatban 50 százalékosra becsült feketegazdaság aránya. Javasolják egyebek között a minden autó káreseményét rögzítő központi nyilvántartás létrehozását, és ötletként szerepelt a csomagban egy áfaelengedéssel könnyített roncsbeszámítási program is, ám ennek elindítására 2013-ban is kevés az esély. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, Erdélyi Péter szükségesnek és elengedhetetlennek látja, hogy kedvező és biztonságos finanszírozási termékek kerüljenek a piacra annak érdekében, hogy a stabil és jelentősebb növekedés megindulhasson. Egyelőre azonban ez nem látszik sem finanszírozói, sem vevői oldalról.

A 2012-es év jobban indult a vártnál, mert a 2011 végén meghirdetett regisztrációsadó-csökkentést mind a vevők, mind a gyártók ügyesen kihasználták. Év végi akciókkal az aktuális alacsonyabb áfával kötöttek szerződést, majd az autót a január elsejétől alacsonyabb regisztrációs adóval helyezték forgalomba. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke, Gablini Gábor lapunknak elmondta, hogy a 2011-ben eladott autók tavalyi rendszámozása azt a látszatot keltette, hogy meglódult az autópiac. Igaz, több importőrnél leesett a tantusz, és kihasználva az európai átlagnál alacsonyabb nettó árakat, valamint a jelenleginél jóval magasabb, olykor 300 forint közeli euróárfolyamot, reexporttal javította értékesítési mérlegét.

A forint megerősödése és a nyugat-európai piac zuhanása, valamint a németországi és ausztriai akciók után jelentősen visszaesett a külföldre történő értékesítés. Jelenleg inkább a magyarországinál is olcsóbb, ám ugyancsak rossz forgalmú lengyelektől viszik nyugati piacokra az új autókat.

A tavalyi évről a Gémosz elnöke elmondta, hogy ha a forgalomba helyezési adatokból levonjuk a reexportot, akkor a 2012-es számok azonosak vagy még egy kicsivel kisebbek is az előző évinél. A választási hangulat év végére időzített javításában sem bíznak a kereskedők, hiszen az biztosan nem a szalonokban lesz majd érezhető, mert a megmaradt magánvásárló nem vesz fel hitelt, a többség pedig nem autóra spórol, hanem háztartásának tartalékol.

Megkülönböztető indexek

A magyar piac legdinamikusabban – egy év alatt 180 százalékkal – növekvő márkája a Land Rover, második a 168 százalékosan teljesítő Jeep, ám ez a kettő mindössze 150 eladott új autót jelent. A korábban évekig piacvezető és tavaly hetedik helyezett Suzuki 106,5 százalékos növekedése mögött 3300 autó áll, ami jelentős változás, ám még mindig messze elmarad a fénykor negyvenezernél is nagyobb éves darabszámánál. 2012-ben 7160 darabbal az Opel vezeti a márkák listáját, ami 12 százalékos autópiaci részesedést jelent. A modelleknél is az Opel lett ez első 4483 Astrával, majd a Skoda Octavia (2866 darab) és a Ford Focus (2090 darab) következik. A kishaszonjármű-márkáknál a tavalyi eredmények alapján a Ford vezet (2031 darab) a VW (1636 darab) és a Fiat (1569 darab) előtt. A legnépszerűbb kisteherautó tavaly is a Ford Transit volt, igaz, csak hússzal előzi meg az 1026 darabos Fiat Ducatót, a harmadik pedig a Toyota Hilux lett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.