Az eső is besegíthet

Az adósrabszolgaság ellen vívott szabadságharcban egyelőre nem tud látványos sikerekről beszámolni a kormány. A hazai össztermék (GDP) arányában mért államadósság szeptember végén 78,6 százalékon állt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által tegnap publikált végleges adatsor szerint. A harmadik negyedéves előzetes, novemberben közölt adat még 77,1 százalékról szólt.

Akkor a konszolidált bruttó államadósságot 22.199 milliárd forintra tették, a végleges összeg ennél csupán ötmilliárd forinttal lett több. A rátában mért jelentős, másfél százalékpontos különbséget az magyarázza, hogy a Központi Statisztikai Hivatal időközben újraszámolta és lefelé módosította a második negyedéves GDP-adatot, a nevezőbe beírt alacsonyabb szám pedig – változatlan számláló mellett – automatikusan a ráta emelkedését eredményezi.

Az utolsó negyedévben azonban valamelyest javult a helyzet, ezt jelzi, hogy a kormány honlapján lévő adósságnyomás-mérő 77,35 százalékon fordult szilveszterkor. A naponta betáplált adatok alapján frissülő, legutóbb 293,4 forintos euróárfolyammal dolgozó barométer szerint az adósság 43 százaléka devizában, 57 százaléka forintban állt fenn. Devizakitettségünk tehát még mindig nagyon magas.

A 2013-as költségvetés azzal számol, hogy a múlt évet 74,6 százalékos államadósság-rátával zártuk, míg az idén az adósságszámláló 73,7 százalékra süllyed, eleget téve a folyamatos csökkentés törvényben megfogalmazott előírásainak. Igaz, az eredeti terv még 76,8 százalékról szólt, de időközben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter – élve a frissiben ráruházott jogkörével – módosította az államadósság elszámolásakor alkalmazandó euróárfolyamot. A 283,4 forintos euróval kalkulálva már 21.725 milliárd forintra jön ki a jövő év végére az államadósság mértéke. Papíron tehát pillanatok alatt sikerült megtakarítania csaknem hatszázmilliárd forintot. Jelenleg az euró 291 forintnál jár, de az árfolyam kedvező esetben akár be is állhat a kormány által kívánt szintre.

Az államadósság radikális csökkentésének esélyeit nem javítják azonban a külső körülmények, a konjunktúraindexek az euróövezetnek és vele együtt Magyarországnak a recesszióból való lassú kilábalását vetítik előre. Az adósság leépítésének a kormány által felvázolt mértékére a jegybanknál sem számítanak. Két hete kiadott inflációs előrejelzésükben az ősszel megerősödött forint következményeként 77 százalékos rátát várnak 2012 végére, de a további csökkenés alapjait nem látják. A magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása után az adósságráta éppen az ominózus 77 százalékos szintre süllyedt a korábbi 81 százalékról, miután a portfólióban lévő mintegy 1350 milliárd forint összértékű állampapírokat bevonták.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint nem érdemes elmélyedni a számmisztikában. Adósságtémában két tényezőre ajánlatos fokozottan figyelni: az egyik a forintárfolyam, a másik az időjárás. Ha az euró árfolyamát sikerül tartósan leszorítani 280 forintra, azzal lehet leghatékonyabban csökkenteni az adósságrátát. Ami biztos, Matolcsy esetleges jegybankelnöki kinevezése nem ebbe az irányba mozdítaná el a kurzust. Az időjárás pedig jelenleg az egyetlen olyan szektora a hazai gazdaságnak, amelynek a javulása – a pocsék tavalyi szezon után – biztosítottnak látszik, ha elkerül minket az aszály és az árvíz. A GDP érdemi emelkedésére az idén hiába várunk, a növekedést az elemzők többsége a nullától egy százalékig húzódó tartományba teszi.

Ha minden a kormány legoptimistább forgatókönyve szerint alakul, az is legfeljebb az adósságcsökkentés feléhez nyújt fedezetet. A megcélzott 73,7 százalék eléréséhez a családi ezüsthöz is hozzá kell nyúlni. A megmaradt magán-nyugdíjpénztári vagyonelemek, részvények értékesítésével tartani lehet a szintet, de a korábbi IMF-hitel még meglévő részének visszaadásával is ki lehet egyenesíteni a mutatót, hiszen ezzel automatikusan csökkenne az adósság – mondta lapunknak Suppan.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.