Újra nekifutnak

Szombaton megjelent az uniós közbeszerzési adatbázisban a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) felhívása, amely a GSM-R, a MÁV kommunikációs rendszerének építésére kér ajánlatokat. A dokumentum szerint ezeket január 25-ig adhatják be a jelentkezők.

A kormány a hét elején határozott arról, hogy a GSM-R projekt koordinálója és lebonyolítója a NISZ lesz (amely a korábbi állami informatikai mogul, a Kopint-Datorg utódja), az uniós támogatásokért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel karöltve. Szakértők szerint a projekt értéke meghaladhatja a 35 milliárd forintot. A kiírás szerint 905 kilométer vasúti pálya mentén kell kiépíteni a rendszert. A budapesti állomások és vasútvonalak mellett a Budapest–Székesfehérvár, Győr–Boba–Bajánsenye, Budapest–Hegyeshalom, Sopron–Szombathely–Szentgotthárd, Budapest–Cegléd–Szajol–Püspökladány, valamint a Szajol–Lőkösháza közötti szakaszok szerepelnek az ajánlatkérés listáján.

A kivitelezésre két éve lesz a nyertesnek, a NISZ pedig emelt szintű jótállást vár el. A nyertesnek nem pusztán egy kommunikációs rendszert kell szállítania, hanem el kell készítenie a rendszer teljes dokumentációját, fel kell építenie az üzemeltetéshez szükséges ingatlanokat minden szükséges berendezéssel. Ha pedig nem tartja a határidőket, az első tíz napra 200 ezer, azt követően naponta 500 ezer forint kötbért kell fizetnie. A közbeszerzés figyelemre méltó pontja, hogy lebonyolítását 120 millió forintért az Orbán-kormány egyik legkedveltebb jogi irodája segíti. A Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda – amely a Sukoró-ügyben a polgári perben is képviselte a Vagyonkezelőt – feladata a szerződéstervezetek elkészítése, véglegesítése, valamint a szakértői tevékenység ellátása.

A hazai szabályok értelmében erre nem kellett külön közbeszerzést kiírni, s a NISZ csak egy ügyvédi irodától kért ajánlatot. Az iroda névadója, Sárhegyi Zoltán, az Országos Választási Bizottság Fidesz által delegált tagja. A vasúti kommunikációs rendszer kiépítése uniós kötelezettség, amivel Magyarország az utolsó pillanatban jár. Az elmúlt években több közbeszerzési eljárás is indult, de mind eredménytelenül. A rendszer egy GSM900 technológián alapuló, kifejezetten vasúti felhasználásra szánt fejlesztés. Eredetileg a Siemens és a Nortel dolgozta ki, de ma már többi között aHuawei és az Ericsson is szállít ilyen rendszereket. Azért van rá szükség, mert az unióban korábban a vasúti kommunikáció 35 különböző rendszeren zajlott, ezért döntöttek az európai rendszerekkel kompatibilis, új, digitális, vezeték nélküli átviteli szabványról.

Két év alatt kell kiépíteni a kommunikációs rendszert
Két év alatt kell kiépíteni a kommunikációs rendszert
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.