A Valasztas.hu-t már az állam felügyeli

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. 100 százalékos tulajdonába került az IdomSoft Informatikai Zrt., miután aláírták a részvényvásárlásról szóló dokumentumot – közölte a NISZ Zrt. még péntek este.

Az MTI.hu beszámolója szerint a tranzakció a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően, 2013 első negyedévében zárulhat le. Az Idom-Soft Zrt. állami informatikai rendszereket működtet, így például felel a választások lebonyolításának informatikai hátteréért, működteti a www. valasztas.hu honlapot.

A kormány november 6-án határozatot hozott arról, hogy megvizsgálják az IdomSoft közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelt fontosságú informatikai rendszerek működtetése, illetve folyamatos fejlesztése a jelenleginél költséghatékonyabb és magasabb biztonsági szintű legyen. A tranzakcióval így nem titkolt cél volt, hogy a vállalat a NISZ Zrt. alá kerüljön, és a nemzeti fejlesztési miniszter szakmapolitikai felügyelete mellett működjön.

A kormányhatározat szerint az ügyletre legfeljebb 1,5 milliárd forintot szánt a kabinet. A céginformációs szolgáltató társaság, az Opten fellelhető legfrissebb adatai szerint eddig a vállalat négy magánszemély, Vertán György, Deményné Kertész Krisztina, Schaffer István és Kovács Zoltán tulajdonában volt. A leadott mérlegből az is kiderül, hogy az IdomSoft tavalyi árbevétele meghaladta az 1,64 milliárd forintot. (Hírösszefoglalónk)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.