Csúszik a szerződéskötés

Előzetes vitarendezési kérelemmel fordult az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-hez a T-Systems Magyarország Zrt. Lapunk úgy tudja: a cég azért egyeztetne az állami sztrádatársasággal, mert az útdíjtender eredményének hét végi kihirdetése után hiába kért, nem kapott lehetőséget a győztes végső műszaki és szakmai ajánlatának megismerésére.

A cég álláspontja szerint üzleti titokra hivatkozva olyan információk megismerését tagadták meg, amelyek valójában közérdekűek. A T-Systems levelében azt írta: az ÁAK megsértette a közbeszerzési törvényt, mert nem vizsgálta meg és bírálta felül, hogy a Getronics Magyarország Kft. végleges ajánlatában milyen műszaki adatokat jelölt meg üzleti titokként.

Márpedig álláspontja szerint a 6318 kilométer közutat lefedő elektronikus útdíjrendszer közbeszerzési eljárásáért felelős társaságnak az iratbetekintési kérelmek elbírálásánál nem azt kell figyelembe vennie, hogy az egyes ajánlattevők mit minősítenek üzleti titoknak, hanem azt, hogy a törvény szerint mi minősíthető annak. A T-Systems szakértői kizárólag olyan dokumentumokba szerettek volna betekinteni, melyek tartalmát a szerződéskötés után az ÁAK egyébként is kénytelen lesz nyilvánosságra hozni.

Ezért kérték, hogy az előzetes vitarendezési kérelemre adott válaszában a sztrádatársaság járuljon hozzá az iratok megismeréséhez. Ezzel azonban még nincs vége. A T-Systems szakértői leírták azt is: megítélésük szerint a Getronics ajánlata érvénytelen lehet. Felmerül annak a lehetősége, hogy a tendergyőztes ajánlati ára aránytalanul alacsony. Lefordítva: a Getronics 34,89 milliárd forintos vállalási ára ahhoz képest, hogy 2013. július 1-jéig mekkora és milyen bonyolultságú hálózat építését vállalja, túl szerény.

Annyira legalábbis, hogy ebből az összegből nem lesz képes a tenderkiírásban szereplő valamennyi feltétel betartására, a díjszedő és ellenőrző rendszer határidőre történő kiépítésére. A T-Systems jelezte azt is: az ÁAK kedvezőtlen döntése esetén a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulhat jogorvoslati kérelmével. Egyúttal felhívta a tenderért felelős autópályatársaság figyelmét arra is, hogy a vitarendezési kérelme beérkezését követő tíz napban az útdíjrendszer szerződését nem lehet megkötni.

Vagyis a december 27-re tervezett aláírásra leghamarabb január 1-jén kerülhet sor. Úgy tudjuk, már az ÁAK-nál is a szerződéskötés csúszásával számolnak, az új elképzelés szerint január első napjaiban írnák alá a megállapodást. Közel a karácsony, talán ezért nem sokat lamentált a T-Systems előzetes vitarendezési kérelmének megválaszolása előtt az ÁAK. Szakértői az útdíjtender második helyezettjének panaszait alaptalannak találták.

Az elektronikus útdíjtender lebonyolításával megbízott sztrádatársaság levelének tanúsága szerint úgy vélik: a T-Systems álláspontja ellenére jogszerűen tagadták meg, hogy ügyfelük betekintsen a Getronics ajánlatának üzleti titokként kezelt dokumentumaiba. Szerintük a tendergyőztes cégnek jogában áll elkülönített módon kezelni az üzleti titkait tartalmazó iratait, és egyúttal megtiltani azok nyilvánosságra hozatalát.

Ezzel a lehetőséggel pedig az ÁAK megítélése szerint a Getronics a közbeszerzési törvény előírásaival összhangban élt. De a T-Systems abban is téved, hogy a vitatott dokumentumok az útdíjtender szerződésének részévé válnak, így később nyilvánosságra kerülnek. Mindezek alapján az ÁAK állítja: nem sértették meg a közbeszerzési törvényt. Az autópálya-társaság válaszában kitér arra is: nem volt kötelessége vizsgálni a Getronics árajánlatának megalapozottságát. Ennek ellenére az értékelést elvégezték, és azt találták, hogy a nyertes pályázó árajánlata nem tekinthető aránytalanul alacsonynak.

Részben, mert a megajánlott műszaki megoldás a piacon több gyártónál is elérhető modulokból épül fel, a „speciális tudást igénylő” elemek pedig a Getronics sajátmegoldásai, amelyeket az üzleti titok is véd. De az árajánlat megalapozottsága mellett szól az is, hogy a Getronics felhasználja a sztrádatársaság megajánlott erőforrásait is. Az ÁAK elutasította a T-Systems utolsó panaszát is. Szerinte partnerük téved, a Getronics illetékeseihez intézett hiánypótlás-felszólítások együttesen sem tekinthetők olyan jelentős hiányosságnak, hogy pótlásuk az eredeti ajánlat megváltoztatását jelentette volna, illetve ami miatt a pályázatra a legjobb ajánlatot adó céget ki kellett volna zárni.

A T-Systems szeptemberben mutatta be saját megoldását újságíróknak és szakembereknek
A T-Systems szeptemberben mutatta be saját megoldását újságíróknak és szakembereknek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.