Rákapcsolnak a kínaiak

A kormány tegnap végre bejelenthette az első olyan, nagyobb volumenű beruházást, amelyről még nem az előző kabinet regnálása alatt született döntés. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint szerdán megállapodás született a kormány és a kazincbarcikai vegyipari vállalat, a BorsodChem tulajdonosa között arról, hogy a kínai Wanhua-csoport hosszú távú stratégiai beruházásokat hajt végre Magyarországon.

A mintegy 1,6 milliárd euró (tegnapi árfolyamon közel 460 milliárd forint) értékű fejlesztések eredményeként több száz új munkahely jön létre. Az NGM tájékoztatása szerint a beruházások a vegyipart, az energiaszektort, a kőolaj-feldolgozó, festék-, illetve műanyaggyártáshoz kapcsolódó iparágakat érintik, s az első fejlesztések már 2013-ban elkészülnek, de bőven lesznek beruházások még 2014-ben is.

A kínai vállalat tavaly vette át az irányítást a BorsodChemben és szerzett 96 százalékos tulajdont a társaságban. Akkori hírek szerint az akvizícióra 1,25 milliárd eurót fordított. A Wanhua az európai és világpiac terjeszkedésének fontos hídfőállásaként tekint a magyar vegyipari cégre, és ezért már a beszálláskor jelezte, hogy komoly beruházásokat akar végrehajtani. Ennek keretében azóta befejezték a BorsodChem új – elsősorban a bútoriparban használat lágy habok alapanyagának tekintett – toluol-diizocianát (TDI) üzemét, amelyre 200 millió eurót költött, s ezzel nem mellékesen Európa vezető TDI gyártói közé emelkedett. Wolfgang Büchele, a BorsodChem akkori vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy újabb beruházásokról majd akkor döntenek, amikor „kicsit kitisztultabb, világosabb képük lesz” a piacról. A jelek szerint most már tisztábban látnak. Ding Jiansheng, a Wanhua elnöke (aki azóta átvette a BorsodChem irányítását is) még idén év elején lapunknak úgy nyilatkozott, hogy Európa legversenyképesebb és legmegbízhatóbb vegyipari szállítójává szeretnék tenni a kazincbarcikai vállalatot.

A Wanhua belépése a magyar piacra egyébként egyáltalán nem volt zökkenőmentes. A kínai vállalat 2009-ben az addigi tulajdonosok, a VCP és Permira kockázati tőketársaságok számára teljesen váratlanul megszerezte a BorsodChem úgynevezett mezzanin (alárendelt kölcsöntőke) hiteleinek jelentős részét. Ezzel úgymond házon belülre is került, miután deklarálta: ezt a tételt idővel tulajdonrésszé kívánja alakítani. Mindezt a Permira részéről rossz néven vették, és több sajtótájékoztatót is tartottak, ahol a Wanhua lépéseinek jelentőségét próbálták csökkenteni. Bár a mezzanin hitelek átkonvertálása részvényekké csak kisebbségi tulajdonrészt jelentett volna, a kínaiak az első pillanattól jelezték, hogy ennél többet szeretnének, többségi, irányítást biztosító befolyást akarnak szerezni a magyar vállalatban. Ez végül 2011-ben történt meg, amikor is egy, a korábbiakhoz képest már lényegesen barátságosabb tárgyalássorozat után végül aláírták az arról szóló szerződést, hogy a BorsodChemben 96 százaléka a Wahuáé lesz.

 

A tavaly átadott TDI-üzem
A tavaly átadott TDI-üzem
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.