Jutalomról szó sem lehet!

A magyar munkavállalók többsége úgy érzi,megérdemelné az év végi bónuszt, de csak kicsiny hányaduk gondolja úgy, hogy valóban meg is kapja azt – derül ki a Randstad kutatásából. Míg egyébként Csehországban 44 százalék, Lengyelországban 46 százalék, Szlovákiában pedig 57 százalék gondolja úgy, hogy kap valamilyen prémiumot, hazánkban csak a megkérdezettek 30 százaléka számít a bónuszra. A felmérés szerint a probléma nem a munkavállalók teljesítményével van: a válaszadók 85 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az év elején kitűzött célok alapján megérdemelné az egyszeri pénzjutalmat. Nemcsak a nagyobb összeget jelentő bónuszra, hanem kisebb céges ajándékcsomagra sem számít a magyar munkavállalók 70 százaléka.

A közszférában még egyértelműbb a helyzet, ahogyan lapunk kérdésére Hajdu Petra, a kormányszóvivő sajtófőnöke válaszolta: a kormány álláspontja, hogy egyetlenegy minisztérium sem szakadhat el a valóságtól, és mivel 2012-ben Magyarországon nem volt gazdasági növekedés, ezért nem lehet pluszkiadással terhelni a tárcák költségvetését. Ebből fakadóan béren felüli és béren kívüli juttatásokra nincs lehetőség semmilyen formában.

A KSH tegnap egyébként közzétette, hogy a nemzetgazdaságban –a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 500 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 229 800, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 211 700 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 73 100 forint volt. (Nol.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.