Önkormányzatok: Banki hitel nélkül múlik el 2013

Tegnap délután ötig küldték el a bankok az igazolásokat az önkormányzati adósságról a helyhatóságoknak, amelyeknek hétfőig kell egy formanyomtatványon – csatolva a banki igazolást – jelentést tenniük az adósságállományról a kincstárnak. Mivel ma munkanap van, így hét végén is megtörténhet az adatok továbbítása.

Arról egyelőre nincs bontás, hogy az ország egyes részei mekkora adóssággal rendelkeznek. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint mindenhol vannak működési problémák. Lapunknak elmondta, várakozásai szerint elsősorban az észak-magyarországi, a dél-dunántúli önkormányzatoknál, valamint Zala megyében halmozódhatott fel összességében jelentősebb tartozás, utóbbi térségben azért, mert ott sok kis település van.

Nyíregyházi panoráma. Számba veszik a tartozásokat
Nyíregyházi panoráma. Számba veszik a tartozásokat

Debreceni tudósítónk beszámolója szerint Hajdú-Bihar megyében összesen negyvennégy – ötezer lakosnál kisebb – településnek váltják ki teljes mértékben az adósságát, 6,9 milliárd forint értékben. További tizenkilenc városban – ahol a lélekszám ötezer fölötti – összesen 24,5 milliárd forint adósságot vesz át az állam. Ez a bejelentés Balmazújvároson hangzott el, amely maga is érintett: mint Tiba István polgármester, fideszes parlamenti képviselő elmondta, az állam a város 3,6 milliárdos adósságállományának a hetven százalékát vállalja át.

Balmazújvárosnak évente 360 millió forintjába kerül az adósságtörlesztés, ez az átvállalással 250 millióval csökken. A megye különböző településein érdeklődve sehol sem tapasztaltuk, hogy gondot okozott volna az adatok összesítése, leadása határidőre. Érdekes Debrecen esete, amelynek adósságállománya szeptemberben 27,7 milliárd forint volt, ellenben októberben Kósa Lajos polgármester már 29 milliárdos hitelállományról beszélt.

Kósa a helyi televízióban azt mondta: a 29 milliárdos adósságállomány a konszolidáció révén 14 és fél milliárdra csökken. Ám ez sem akadályozta meg a közgyűlést abban, hogy újabb, hatalmas hitel felvételéről döntsön szinte az utolsó pillanatban, míg megteheti. Az OTP a napokban ajánlatot adott Debrecen 2,5 milliárd forintos hitelfelvételi pályázatára. A tranzakcióhoz a bank készfizető kezességet kér városi vagyonkezelő társaságtól, ezt a kérést a debreceni közgyűlés támogatta.

Az adósságrendezés közepén újabb hitelt vesz föl Nyíregyháza is, igaz, egy eddigi folyószámlahitel kiváltására. Az adósságállományuk 17,1 milliárd forint, s a városháza tájékoztatása szerint folyamatban van egy 2,5 milliárdos folyószámlahitel adósságmegújító hitellel történő kiváltása. Ennek eredményeként 2,5 milliárddal csökken a folyószámlahitel-keret nagysága, de helyette ugyanekkora összegű, éven túli lejáratú működési hitelt vesznek fel.

Az ország délkeleti csücskében is vegyes képet mutatnak az önkormányzatok – írta szegedi tudósítónk. Tömörkény községnek 25 millió forint folyószámlahitele van, ez egy lakosra vetítve nem éri el a 20 ezer forintot. Bánfi Sándor polgármester kérdésünkre elmesélte: amikor híre ment, hogy elengedik az adósságot, és milyen horribilis egy főre jutó összegekkel tartoznak másutt, a falugyűlésen azt vetették a szemére, miért nem csináltak ők is nagyobb adósságot.

A tömörkényi polgármester hallott már szemrehányást olyan falu vezetőjétől is, ahol egyáltalán nincs adósság. Kollégája azt mondta: ők járnak pórul helyettük. Bánfi Sándor szerint azonban ennél összetettebb a probléma, például nem mindegy, miből származik az adósság: az intézményeket muszáj volt működtetni, ezt tisztán normatívából nem lehetett megoldani.

Ami a jövőt illeti, azt mondja, fogalma sincs, hogy pontosan mennyi forrást kapnak, és milyen feladat marad náluk. Ha muszáj lenne, és joga is lenne hozzá, akkor ezután is venne föl hitelt, de ha a feladatokat elveszik, akkor ez a kérdés náluk nem kérdés többé. Éppenséggel Forgó Henrik, a szomszédos Csanytelek polgármestere is fölemlegethette volna Bánfinak az adósságot. Forgó ugyanis hatalmas adóssághegyet örökölt, amikor először megválasztották, amit 5 év alatt sikerült leépítenie, úgy, hogy 34 százalékos létszámleépítést hajtott végre.

A falu működik, igaz, hogy a főtér nincs viacolorral burkolva, de egy ilyen szegény országban másutt sem erre kellett volna adósságba verni magukat a településeknek – véli a mérnöki szemléletű csanyteleki polgármester. Balogh Jánosné, Mártély polgármestere azt mondta: náluk még most számolják, melyik fajta adósságuk fér bele a csomagba. Így nem is tudott összeget mondani, de leszögezte: december 17-én 16 óráig, tehát határidőre biztosan lejelentik, amit kell.

Megkérdeztük Schmidt Jenőt (aki egyben Tab polgármestere is), miből tudnak jövőre egyről a kettőre jutni a települések, miközben a hitelfelvételt korlátozza a kormány, a gazdaság pangása pedig a helyi bevételeket apasztja. Talán a vállalkozási tevékenység felfuttatásával? A TÖOSZ elnöke azonban ebben nem lát kitörési lehetőséget, szerinte csak a kötelező közszolgáltatások – vízmű, hulladék –területén végezhetnek ilyen tevékenységet az önkormányzatok, más feladatok ellátása vállalkozásban sokkal rizikósabb lenne, mint akár egy hitelfelvétel.

Arra hívta fel a figyelmünket, hogy a központi költségvetésben 50milliárd forint áll rendelkezésre az önkormányzati önerő biztosítására az uniós pályázatokon. – Ezzel áthidalhatónak tűnik a hitelszűke, merthogy 2013 bizonyosan banki hitelkihelyezések nélkül telik majd el az önkormányzati szektorban – jegyezte meg.

Húsz települést vizsgálnak

Országszerte 1655 ötezer lakosúnál kisebb település adósságát veszi át teljes egészében az állam, húsz olyan hely van, amelynek hitelfelvételét esetenként vizsgálja meg a kormány – mondta el Navracsics Tibor zalaegerszegi sajtótájékoztatóján pénteken. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint húsz település esetében azt vizsgálják, hiteleik közösségi célokat szolgáltak, esetleg üzleti vagy befektetési célúak voltak-e. Ez utóbbiaknál ugyanis a hitelállomány maximum negyven százalékát vállalja át az állam.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.