Így vegyen karácsonyfát, ha jót akar

A fővárosban emelkedtek az árak tavalyhoz képest. A luc méteréért átlagosan 2000, az ezüstfenyőért 4000 forintot kérnek az árusok.

A növények barátja, ismerője másként vásárol karácsonyra fenyőfát, mint az, aki csak rutin ünnepi feladatnak tekinti a díszítenivaló beszerzését. A fenyőválasztás előtt nem árt önmagunkkal tisztázni, a fenyőfavásárlás során főként a kereskedő jár jól. Nekünk elsősorban arra kell koncentrálni, hogy az igényeinknek és lehetőségeinknek legmegfelelőbb fát válasszuk ki.

Az ár-érték arány megállapítása során, ha a használati érték egyik jellemzőjeként a minél későbbi levélhullást is figyelembe vesszük, akkor legjobban az jár, aki olyan faiskolai lerakatnál szerzi be a fát, amelyik saját termelőbázissal rendelkezik. Ezek ugyanis naponta általában akkora mennyiséget vágnak ki, amennyit el is adnak.

A fővárosi alkalmi fenyőárusok portékáit nézve megállapítható, hogy a tavalyi árnál valamivel többet kérnek. A luc méterét átlagosan 2000, az ezüstfenyőét 4000 forintra taksálják. A legdrágább a méterenként 5000-6000 fontos árával a több névvel illetett, de helyesen nordmann fenyőnek nevezett fa. (Csak a pontosság miatt: e fajnak nincs köze se a normannokhoz, se a róluk elnevezett Normandiához; nevét Alexander von Nordmann finn zoológusról kapta.) A gyökeres fenyőért 6000–8000 forintot kérnek az árusok.

A vásárláshoz nehéz általános tippeket adni. A leginkább keresett lucfenyőnél például a legfontosabb, hogy minél frissebb vágásút találjanak, amit a fehér, vagy fehérhez közeli árnyalatú vágási felületéről lehet felismerni. A régebbi kivágásról árulkodó jel a ráncosodó kéreg, a töredezett ágvégek, s a levélhullás. A lucokra jellemző, hogy még a friss vágású is elveszíti lombját a lakásban az újév első napjaiban. A túlélést lehet segíteni, ha a faállítás előtt még a szabadban vízzel teli vödörbe állítják, lombját permetezik.

A rövid levelűek közül az ezüstfenyő mellett szól, hogy akár egy hónapig is megtartja lombját, hasonlóan hosszú életű a nordmann, jegenye- és a douglas fenyő is. A hosszabb karácsonyozásra készülők számára a hosszú tűs fák közül a fekete- és erdei fenyő lehet a legjobb, mert lombjukat ezek tartják a legtovább. A két méternél termetesebb, 8-10 éves példányok különösen szép formájúak.

Szerencsésebbek azok, akik az elmúlt években megszokott helyen, kipróbált (termelő) árustól vásárolnak. Favásárláskor ugyanakkor még így sem árt az óvatosság. Az alkalmi eladók között érdemes az estére már elcsigázott árust megkörnyékezni. Ha ilyet találnak, akkor ne a kupacból válasszanak, hanem egy tetszetős, talpba állítottra tegyenek attraktív, lehetőleg kerek összegű ajánlatot, az sem baj, ha közben kezükben a pénz. A fárasztó nap zárására váró eladó egy ilyen ajánlatnak általában nehezen tud ellenállni.

Az igen olcsó, tömegárut kínáló nagyáruházak portékái felől ne legyenek kétségeik. Jellemzően bevásárlóközpontok környékén, tetszetős nejlonhálóban, gúzsba kötve kínálják az akciós fákat. Azokat az importfenyőket, amelyeket minőségi kifogások miatt az árudák nem vettek át, nepperek vásárolták fel és árusítják. A díszítéskor váratlan meglepetés lehet: a főágak többsége hiányzik. A fűtött szobában jó, ha az ünnepek utolsó napjáig kitartanak. Ezeket ugyanis általában régen kivágták, s a szoba melegében, ha a díszítés után az ágakon maradnak egyáltalán a tűlevelek, akkor is néhány napon belül lehullnak.

A faállítás legfontosabb kelléke a talp. Érdemes a faárushoz elvinni és vele befaragtatni a fát, ugyanis ma már kevés háztartásban van kisbalta. Aki már próbálta húsvágó bárddal, halpucoló késsel, csákány nyelű klopfolóval vagy elektromos késsel a karácsonyfatalpba adjusztálni a fát, megtanulhatta, hogy nem egyszerű munka a fafaragóké.

Bizonyára az élő karácsonyfa okozta kellemetlenségek miatt is, egyre terjednek a műanyag fák. Ezek a szintetikus fenyők már talpban állnak, ugyanúgy lehet díszíteni őket, mint az igaziakat. Az égősorral sem kell kínlódni, van, amelyikben eleve beépítették az ágakba. Egy-egy műfa jó befektetés, a jelenlegi fenyőárakkal összevetve 3-4 év alatt megtérül.

A belsőépítészek többféle díszítési módszer népszerűsítésével próbálnak ötleteket adni, ezzel piacot teremteni a karácsonyozásnak. Idén az arany és a bronz vezeti az egyszínű díszek trendlistáját. A legtöbb család azonban az elcsomagolt régi díszeket aggatja a fára, s ezt szokták évente néhány újjal kiegészíteni. Kiváló alkalom a pótlásra az adventi vásár, ahol a boltinál nagyobb kínálatból lehet választani.

Legközelebb a túlfűtött lakások szenvedő növényeiről írunk.

A fenyőfaiskolában szépen sorolnak az ápolt csemeték
A fenyőfaiskolában szépen sorolnak az ápolt csemeték
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.