A távhőár is tizedével csökken

A kabinet az áram és a gáz mellett a távhő lakossági árának egységes, 10 százalékos csökkentéséről is döntött szintén január 1-jei hatállyal – közölte tegnap a kormányülés szünetében Giró-Szász András szóvivő. Okként – a miniszterelnök korábbi szavaihoz híven – a lakosság anyagi terheinek enyhítését jelölte meg.

Kijelentette, hogy az intézkedésből adódó veszteségeket az energiaszolgáltatóknak kell viselniük. Ezt azért nevezte igazságosnak, mert szavai szerint ezek a cégek az 1995-ös privatizáció óta 350 százalékos profitot értek el. A rendelkezés végrehajtására és ellenőrzésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Nemzetgazdasági Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miniszterelnökség delegáltjainak részvételével bizottság alakul, melyet Fónagy János, az NFM államtitkára vezet.

A döntés nyomán számításaink szerint évente mintegy 20 ezer forinttal csökken egy átlaglakás fűtési költsége, illetve 6-8 ezerrel a villanyszámla.

A szóvivő szavaiból az következik, hogy a kormány nem kívánja a csökkentés tovagyűrűző hatásait továbbhárítani az energiaszolgáltatók mögött álló nagykereskedőkre, a központi hálózatok üzemeltetőire, az energiatermelőkre, illetve a gázszektorban a tároló cégre. Ennek megfigyelők szerint az lehet az oka, hogy az áramszektorban a nagykereskedő, illetve a központi hálózatüzemeltető állami tulajdonban van, a gázszektorban pedig épp most tervezik államosítani a nagykereskedőt és a tárolót. A távhőszektorban viszont épp a szolgáltatók önkormányzatiak.

Lapunk megkeresésére az áram- és gázszolgáltatók közül egyedül az E.ON reagált hivatalosan. A német hátterű energiacsoportnál leszögezték: 2008 óta az áram- és gázpiaci egyetemes szolgáltatáson csaknem 40 milliárd forint volt a veszteségük, ez tovább nőhet. Jelezték, az elmúlt tíz évben legalább 433 milliárd forintot fektettek be, a kormányzati lépések nyomán viszont nem marad pénzük beruházásokra, új fogyasztók bekapcsolására és az egyre szigorodó jogszabályok betartására.

Más energiaszolgáltatói forrásaink szerint ha csak a szolgáltatók áramértékesítői ágának tarifáját – az energiadíjat – csökkentik, e cégek néhány hónapon belül fizetésképtelenné válnak. Ha részben vagy egészben a hálózatüzemeltetőket sújtják a rendszerhasználati díjon keresztül, az egyre gyakoribb hálózati hibákhoz vezet. Szintén nem látják tisztán, miből jött ki a „350 százalékos profit”. (Erről mi sem kaptuk számításokat.)

Fekete Csaba, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke politikai oldalról érthetőnek nevezte a lakossági fűtésdíj csökkentését. Ráadásul így megőrizhetik a gázzal szembeni versenyképességét. Kérdéseinkre ugyanakkor kifejtette: a szolgáltatók az árcsökkenés terhét önmagukban képtelenek lennének kigazdálkodni. Az elnök most is több lehetőséget lát arra, hogy a szolgáltatókat megkíméljék a csökkentés hatásaitól.

Gázcéget vesz az állam

A kormány szerdai tanácskozásán döntött az E.ON gázüzletágának megvételéről is. Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója november végén írt alá szándéknyilatkozatot az E.ON-csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek az MVM-re való átruházásáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.