Kikapcsolási szünet az áramszolgáltatóknál

Lapunk információi szerint az ünnepek alatt az összes hazai áramszolgáltató felfüggeszti a lakossági kikapcsolásokat. Az E.ON áram- és gázszolgáltatói területén is kikapcsolási moratóriumot hirdet – tudtuk meg a cégtől. 2012. december 20-ától tehát nem kapcsolják ki azon lakossági fogyasztók óráját, akiknek tartozása lejárt.

Az önként vállalt moratórium január 7-ig tart, vagyis területükön a kikapcsolási rend január 8-án áll vissza. Hasonlóan a korábbi időszakhoz, az E.ON az extrém hideg téli időjárásban a karácsonyi időszakon túl is megfontolja a kikapcsolási intézkedések időleges, önkéntes szüneteltetését – tették hozzá.

Az EDF Démász szintén bejelentette, hogy 2012. december 20. és 2013. január 6. között moratóriumot hirdet. Leszögezik, hogy az intézkedés nem vonatkozik a lakosságon kívüli körre, illetve azokra sem, akik más energiakereskedővel szerződtek. Boross Norbert, az Elmű-Émász kommunikációs igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, a cég szintén folytatja több évtizedes hagyományát és az ünnepi időszakban moratóriumot hirdet.

Felhívta a figyelmet, hogy a védendő státusú lakossági fogyasztókra egész télen vonatkozik a tilalom. Noha ismereteink szerint a gázszolgáltatók is terveznek hasonlót, az E.ON-on kívül a többinél ezt nem erősítették meg. A GDF Sueznél arra hívták fel a figyelmünket, hogy a közintézményeknél most sem kapcsolhatják ki a szolgáltatást a téli időszakban. A szolgáltatók a gyakorlatban a korábbi évek során sem kapcsolták ki a háztartásokat az ünnepi időszak alatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.