Gumibottal, bilinccsel ellenőrzik a matricákat!

Felállíthatja saját rendőrségét az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. Az útdíjtörvény tervezete szerint jövő nyártól a díjellenőrök gumibotot, könnygázt, és bilincset használhatnak. De a törvény alapján Matolcsy György kezét is megkötik.

Gondban lesz a kormány, ha az országgyűlés elfogadja az útdíjtörvény tervezetét. A használatarányos útdíjrendszer, a 2013 július 1-re tervezett bekapcsolása után, hiába termeli meg a nemzetgazdasági tárcánál remélt évi 150 milliárd forint bevételt, a közlekedők pénzét nem lehet majd szokás szerint ötletszerűen elkölteni. 

A költségvetésen tátongó lyukak foltozgatására például egy forint sem mehet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) egyeztetésre küldött tervezete szerint a költségvetésbe érkező milliárdokból elsőként a díjszedés és a díjellenőrzés működtetésére, fenntartására lehet kivenni. Ha ez megtörtént, jöhetnek a közúti közlekedés infrastruktúrájához kötődő állami feladatok, majd a 3,5 tonnánál kisebb járművek, személygépkocsik, motorkerékpárok által az e-matricás konstrukcióban használt utak fenntartásának feladatai. A 3,5 tonnánál nagyobb teherautók üzemben tartói által összeadott pénzből csak ezt követően költhetnek az Európai Unió követelményeinek megfelelő, elektronikus útdíjrendszerbe bekapcsolt útszakaszokra. Feltéve persze, hogy Matolcsy György és csapata nem kap észbe még időben, és nem alakítja az útdíjtörvényt „gumiszabállyá”. Ennyi ugyanis elég lenne ahhoz, hogy a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik úthasználatáért kilométerenként akár nettó 85 forintjával beszedett pénznek legalább egy része ne jusson vissza közvetlenül a közlekedésbe.

A pénzköltési sorrend megváltoztatásától a nemzetgazdasági tárca illetékeseinek talán elveszi a kedvét, hogy az útdíjak az NFM anyagában szereplő prioritási lista alapján komoly szerephez juthatnak a költségvetés kiegyensúlyozásában. A díjas utak működtetéséhez kapcsolódó feladatok után legalábbis a közlekedésért felelős tárca a koncessziós autópálya-szakaszok rendelkezésre állási díjainak fizetését jelölte meg a bevételek felhasználásának következő területeként. Márpedig ez azt jelentheti, hogy a koncessziós társaságok évente, együttesen százmilliárd forintot meghaladó járandóságának kifizetésére a kormánynak új forrása lehet.

Más kérdés, hogy a közlekedésben egyéb helye is lenne az útdíjbevételeknek. Az NFM költési listája például a 30 ezer kilométeres országos közúthálózat üzemeltetési, fenntartási feladataival, kapacitásainak bővítésével folytatódik. De megemlékezik a vasúthálózat működtetéséről, bővítéséről, a közlekedés környezetszennyezésének orvoslását szolgáló lépésekről, a környezetkímélő közlekedési módok versenyképességének növeléséről, illetve a közlekedésbiztonság javításáról.

Az útdíjtörvény hatósági jogkörrel ruházná fel az ÁAK-ot. Attól függetlenül, hogy a közutakon közlekedők ellenőrzésére ott a rendőrség, a tehergépkocsikat pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kommandói is vizsgálhatják, az állami sztrádatársaság az útdíjtörvény 2013. július 1-jei hatályba lépésekor lehetőséget kap saját autópálya-rendőrsége létrehozására. Az ÁAK saját egyenruhájában feszítő díjellenőröknek nemcsak ellenőrző autójuk, sötétben látó kamerájuk, de az úthasználati jogosultságot 50 kilométeres sebességkülönbség mellett menet közben is ellenőrizni képes műszerük és biztonsági elemekkel ellátott igazolványuk lesz. Kelléktáruk a rendőrökéhez hasonló, egyedi azonosítót tartalmazó jelvénnyel és kényszerítő eszközökkel egészül ki.

A kamionosok ellenőrzésére felhatalmazott, a díjköteles utakon kívül az ország egész területén intézkedésre jogosult díjellenőröknek lőfegyverük nem lehet. És nehéz is lenne megmagyarázni, miért kellene bármi hasonló az utakat használó kamionok adatainak leolvasásához, esetleg a központi adatbázisból történő lekéréséhez, a bliccelők megállításához, megbírságolásához, illetve a nem fizető gépjárművek visszatartásához. A „finomabb” kényszerítő eszközök bevetése viszont az NFM illetékesei szerint indokolt lehet. Mondjuk akkor, ha a vétkesnek talált gépkocsivezető megtagadná járműve forgalmi engedélyének átadását, erőszakos fellépése miatt és a karhatalom segítsége híján szükségessé válhat a testi erő vagy a könnygáz használata. Ha pedig ez nem használ, jöhet a bilincs és a rendőrbot.

A tervezett útdíjtörvény szerint az ÁAK köteles lesz „együttműködni a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre” felhatalmazott szervezetekkel. Mi több, a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a terrorizmus ellen harcoló szervezetek „beléphetnek” a sztrádatársaság adatbázisába, és minden jármű adatát, fényképét, illetve úthasználata helyét, idejét egyaránt rögzíthetik majd.

A matricát ellenőrzik az autópályán - nemsokára bárhol, bármelyik autóst megállíthatják?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.