Fizetne az Arcadom

Ha a debreceni önkormányzattal nem sikerül megállapodni a 2-es villamos projekt folytatásáról, akkor csődbe juthat az Arcadom Zrt. – mondta szegedi tudósítónknak Szabó Bálint, a kecskeméti Auchan áruház bővítése kapcsán pórul járt s a pénzüket követelő alvállalkozók képviselője azt követően, hogy az Arcadom vezérigazgatójával, Benedek Andrással tárgyaltak a tízmillió forintnál nagyobb tartozások rendezéséről. A kisebb tartozások sorsáról a jövő héten egyeztetnek az érintettek.

Csődhelyzetről azonban egyelőre szó sincs. A ki nem fizetett számlájuk ellenértékét követelő vállalkozók ajánlatot kaptak, hogy az Arcadom vagyonából – teljesen vagy félig kész lakások, ipari ingatlanok formájában – kárpótolják őket, ha ezt elfogadják. A cégvezetők egy része megfontolja az ajánlatot, mások jelezték: nekik mindenképpen pénz kell. A hétfői kecskeméti demonstráció nyomán kiderült, hogy Miskolcon is vannak kifizetetlen alvállalkozói az Arcadomnak. Ott az egyetem rekonstrukcióján dolgozó cégek nem kapták meg a járandóságukat, 600-800 millió forint a követelésük. Az alvállalkozók a Prima Primissima Díj átadóünnepsége idején, december 7-én kívánnak tiltakozni a Művészetek Palotájánál, hogy felhívják a közvélemény figyelmét: a díj adományozóját, Demján Sándort tulajdonosként is felelősség terheli a cég adósságaiért. Előző nap Debrecenben és Miskolcon tüntetnek.

Az Arcadom Zrt. mindent megtesz, hogy a vele szemben fennálló jogos szállítói tartozásait maradéktalanul kifizesse – ígéri közleményében a vállalat a közelmúlt vitás ügyeire reagálva, egyben rámutatva arra, hogy eddig azért nem fizetett, mert megrendelői sem rendezték a vele szemben fennálló tartozásukat. Leszögezik: a megrendelőktől beszedett és peres úton megszerzett összeget az utolsó fillérig alvállalkozóik kifizetésére fordítják, s ha ezen kívül is maradna jogos szállítói tartozás, akkor annak rendezésére az Arcadom tulajdonosai garanciát vállalnak. Kecskeméten a megrendelő Immochan tartozik az Arcadomnak, de a felek már közel állnak a megegyezéshez – írják. A CE Glass Industries szatymazi központjának megépítése után több mint négyszázmillióval maradt adósa az Arcadomnak a megrendelő, aki ellen jogi és büntetőjogi lépéseket tettek. Ezek eredményes lezárta után tudnak csak fizetni alvállalkozóiknak. A debreceni 2-es villamos beruházása esetében a munkák azonnal megindulhatnak, és az alvállalkozók hozzájuthatnak jogos követeléseikhez, amint a felek aláírják a módosított szerződést.

 

A hétfői kecskeméti demonstráció után tárgyalóasztalnál egyeztettek a felek
A hétfői kecskeméti demonstráció után tárgyalóasztalnál egyeztettek a felek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.