Meglepő értetlenkedés az agrártárcánál

A Gyulai Húskombinát megmentéséért dolgozik a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) – állítja friss közleményében a tárca, ami a hétfői fejlemények tükrében meglepőnek látszik. Mint megírtuk, a felszámolás sorsára jutott Gyulainál 300 ember leépítését jelentették be hétfőn az üzemi tanácsnak és a szakszervezetnek. Ha ezt levezénylik, akkor a termelés teljesen megszűnik a cégnél. A VM közleménye szerint sajnálattal értesültek erről, s hogy a PSZÁF által kijelölt hitelintézeti felszámoló nem képes megóvni a Gyulai Húskombinát munkavállalóinak érdekeit. A szaktárca nehezményezi, hogy elképzeléseivel ellentétes folyamat zajlik jelenleg a cégnél, s továbbra is a jogszabályi kereteken belül segíteni kíván a Gyulai dolgozóinak, ezért kedden Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter felkérte Budai Gyula államtitkárt, hogy kezdjen tárgyalásokat a PSZÁF vezetésével. Mindez arra utal, hogy a felszámolót visszahívatná a szaktárca.

A szaktárca mostani, felháborodást és meglepődést tükröző közleménye meglehetősen furcsa. Az elmúlt hónapokban – még bőven a felszámolás megkezdése előtt – a vállalat vezetése, a tulajdonos és a békési város elöljárói többször egyeztettek a tárca illetékeseivel, miután a miniszterelnökséget vezető Lázár János, és maga Orbán Viktor kormányfő is határozottan jelezte: a Gyulai sorsát rendezni kell. Erre egy megmentési tervet is ki kellett dolgozni. Úgy tudjuk, ebben egy 1,5 milliárd forintos központi forrás is szerepelt, amelynek fejében az állam is megjelent volna tulajdonosként a társaságban. Ez alapján feltételezhető, hogy a VM pontosan ismerte a cég helyzetét. Ehhez képest végül pénz helyett a nemzetgazdasági szempontból kiemelt státusz lett felkínálva a cégnek. Azóta a vállalat csak saját forrásaira támaszkodik, s a felszámolás alatt sem tudott pénzt szerezni a működéshez.

A VM reakciója azért is meglepő, mert Fazekas szeptemberben kérdésünkre, hogy mit is jelent a kiemelt státusz, úgy fogalmazott: „figyelik a cég működését, s ha elrendelnék a felszámolását, akkor az lehetőséget ad az állam számára a beavatkozásra, a munkahelyek megmentésére.” Arra pedig, hogy a közeljövőben foglalkozik-e a kormány a Gyulai helyzetével, a miniszter azt mondta: a cég működése a tulajdonosok hatáskörében van, úgy tudja, a Gyulainak növekvő rendelésállománya van. Ez valóban így is volt, ám ez semmire sem volt elég, miután a termelésre már akkor is alig volt pénz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.