Mégis fizethet a Mol és az MVM

Tegnap a parlament azon melegében módosította az egy hete elfogadott közműadótörvényt. Mint arról korábban beszámoltunk, Dióssi Csaba Fidesz-képviselő, Dunakeszi polgármestere egy utolsó pillanatban benyújtott és elfogadott módosító javaslattal kivonta a vezetékek métere után évente fizetendő 125 forintos közműadó megfizetési kötelezettsége alól az állami MVM illetve a magánirányítású Mol központi hálózatát. Kurta írásos magyarázata szerint a két hálózat „az ország energiaellátása szempontjából stratégiai jelentőségű feladatot lát el, így indokolt az adó alóli mentesítése”. A többi, végül megadóztatott vezetékhálózat működtetői ezt felháborodással vették tudomásul, mondván, ők is vannak annyira stratégiaiak, mint a Mol vagy az MVM rendszere. Azt kitartó érdeklődésünk ellenére sem tudhattuk meg Dióssi Csabától,mi vezette a módosító indítvány benyújtására.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mindenesetre nem értett egyet Dióssival, ezért pénteken – szokatlan, bár parlament jelen állapotában cseppet sem meglepő módszert alkalmazva – már az elfogadott szabály módosítását kérte. Szerinte mégiscsak be kellene vonni az adózási körbe a Mol- és az MVM-hálózatot. Matolcsy logikusnak tetsző magyarázata szerint igaz, hogy e közművezetékek stratégiai jelentőségűek, de tulajdonosaik képesek az adó megfizetésére. Ezt kívánja az arányos közteherviselés.

A közműadóból várható több tízmilliárdos bevételhez, illetve a cégek forgalmához képest elenyésző tételekről van szó. A Mol közel hatezer kilométeres hálózata után körülbelül 700 millió, az MVM-leány Mavir négyezer kilométernyi áramhálózata után pedig nagyjából 500 milliós a teher.

Megfigyelők a Fideszen belüli látványos kapkodás, illetve adok-kapok mögött különböző rejtett gazdasági érdekcsoportok összecsapását látják. A Fideszen belül igen ritkán kerül napvilágra ellentét, de ezek feltűnően nagy része kapcsolódik az energetikai szabályozáshoz. A módosítást ismét csak kormánypártiak fogadták el. Bencsik János volt fideszes energiaügyi államtitkár – szokásához híven –egyedüliként tartózkodott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.