Fizethet a Mol és az MVM

Kiterjesztené a közműadót a Mol és az állami MVM központi gáz-, illetve áramhálózatára Matolcsy György.

A nemzetgazdasági miniszter az erről szóló javaslatát pénteken nyújtotta be a parlamentnek. Az eredeti elképzelés szerint mindkét cég fizetett volna, ám a kormánypárti képviselők támogatták Dióssi Csaba (Fidesz) módosító javaslatát, amely a két hálózatot mentesítette a közteher alól, indoklása szerint azért, mert azok stratégiai jelentőségűek. A fogyasztókat közvetlenül ellátó hálózatok képviselői (például Tajti Péter, a Földgázelosztói Együttműködési Fórum elnöke) ezt a kivételezést lapunknak súlyosan sérelmezték, mondván, semmivel nem tartják magukat kevésbé stratégiai jelentőségűnek.

Matolcsy szerint az MVM-nek és a Molnak azért kéne mégis adóznia, mert képesek a teher kifizetésére. Számításaink szerint az 5800 kilométeres Mol-hálózat után nagyjából 700 millió, a négyezer kilométer nyomvonalhosszú MVM-hálózat után pedig közel 500 milliós teher adódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.