Szabad a zóna

Két új adókedvezményt vezet be a kormány a vállalkozásoknak jövő évtől, a cél most is az, mint az összes többi eddigi könnyítéssel, a foglalkoztatás bővítése. A tervek szerint szabad vállalkozási zónákat alakítanának ki, s az ott működő cégek az új, legalább százmillió forintos beruházásuk üzembe helyezését követő öt évben alacsonyabb munkáltatói terhekkel számolhatnak, ha növelik a dolgozói létszámot.

A szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást a foglalkoztatás első két évében havi bruttó százezer forint bérig teljes egészében elengedi a kormány. A harmadik évtől az adókedvezmény a bruttó bér 14,5 százaléka, ami azt jelenti, hogy a harmadik, a negyedik és az ötödik évben a teher mértéke a felére csökken. Ugyancsak a jövő évtől százszázalékos szociális hozzájárulási adókedvezményt érvényesíthet az a cég, amely tudományos fokozattal vagy tudományos címmel rendelkező kutatót foglalkoztat. A kedvezmény bruttó 500 ezer forintos bérig jár, s a vállalkozási kutatóhelyek vehetik igénybe.

Alapkő. Az új támogatást a legalább százmillió forint értékű beruházások után lehet igényelni
Alapkő. Az új támogatást a legalább százmillió forint értékű beruházások után lehet igényelni

– Egy nagy baj van az elképzelésekkel: egyiket sem egyeztették az érintett vállalkozói érdekképviseletekkel. Nem vonták be az előkészítésbe és a jövőbeli működési rendszerbe a kamarákat, a munkaadói és a munkavállalói szervezeteket – mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

A lapunk birtokában lévő kormányrendelet-tervezet szerint nem alaptalan a főtitkár megjegyzése. Az elképzelések szerint térségi gazdaságfejlesztő szervezetek (tgfsz) jönnek létre, amelyekről azt írják, „helyileg a legoptimálisabbnak ítélt működő, gazdaságfejlesztési tevékenységet végző szervezeti forma”, s amely hosszú távon vállalja a kijelölt szabad vállalkozási zóna fejlesztését és működtetését. Az összes, a szabad vállalkozási zónával érintett önkormányzat köteles új tgfsz-t létrehozni.

A feladatokat elláthatja települési önkormányzat vagy önkormányzati társulás, önkormányzat által alapított intézmény, gazdasági társaság, nonprofit gazdasági társaság. Kamara, érdekképviselet nem jön a képbe. Mint ahogyan annál a szervezetnél sem, amely Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szakmai tanácsadó fóruma lesz, s egy lesz mindenek felett. A szabad vállalkozási zónák monitoringbizottságában ugyanis tagként vesz részt az államháztartásért, a foglalkoztatáspolitikáért, a gazdaságpolitikáért, a külgazdaságért, a gazdaságfejlesztésért és az ipari parkok fejlesztéséért felelős minisztert képviselő kormánytisztviselő, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének a képviselője, de kamara, érdekvédő nem.

Az elképzelések szerint a nemzetgazdasági tárca vezetője minden év január 31-ig – első alkalommal 2012. november 30-ig – felhívást tesz közzé a szabad vállalkozási zóna kijelölését kezdeményező szándéknyilatkozat és az annak részét képező dokumentumok benyújtásának tartalmi és formai követelményeiről. A szabad vállalkozási zónák monitoringbizottsága pedig legkésőbb minden év május 30-ig – első alkalommal 2013. január 31-ig – javaslatot készít a miniszternek a szabad vállalkozási zónák kijelöléséről a beérkezett szándéknyilatkozatok értékelése alapján.

A Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke szakmai értékelést, előminősítést végez. Egy-egy terület öt évig lehetne szabad vállalkozási zóna, ez további öt évvel egyszer meghosszabbítható. A szabad vállalkozási zónában működő cégek az említett fejlesztési adókedvezmény mellett a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból többlettámogatást igényelhetnek.

Jóval kevesebbet lehet tudni a vállalkozások kutatási, fejlesztési tevékenységét segítő szociális hozzájárulási adókedvezményről. Az adótörvényekhez benyújtott és hétfőn szintén elfogadott módosító javaslat szerint a tudományos fokozattal vagy tudományos címmel rendelkező kutatók után adókedvezményt érvényesíthetnek a cégek.

Dávid Ferenc szerint az jó irány, hogy az innovációt támogatná a kormány, de nagyon pontosan definiálni kell a végrehajtási rendeletben, hogy mi számít tudományos fokozatnak, hogy milyen munkakörben kell dolgoznia a kedvezményezettnek. Hozzátette, az nem lenne jó, ha csak az adókedvezmény miatt hirtelen megszaporodnának a vállalkozási kutatóhelyek.

Arra egyébként az elmúlt évtizedben több példa is volt, hogy valamilyen lehetőség hatására hirtelen megnőtt a kutatóhelyek száma, ilyen volt 2006, amikor sok cég mentesült az innovációs járulék fizetése alól, vagy 2008–2009, amikor az igénybe vehető uniós támogatások serkentették a piacot. A Nemzeti Innovációs Hivatal kiadványa szerint 2001 és 2010 között a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kis- és középvállalkozások száma is nőtt: előbbiből mintegy 250-nel, utóbbiból százzal több működik, mint tíz éve.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az adóváltozások elfogadását követően néhány tisztázó információt tett közzé a kutatói járulékkedvezményről. Ahogy írják, a vállalkozási kutatóhelyen a minimum PhD-fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után élhetnek a lehetőséggel. Becslésük szerint 1300 ilyen fokozatú kutatóval kell számolni, a kedvezmény pénzügyi hatása pedig mintegy kétmilliárd forint. Például egy bruttó 400 ezer forintot kereső kutatóorvos havi teljes bérköltsége a munkáltató számára 2013-ban évi 400 ezer lesz, szemben a 2012-es 514 ezer forinttal.

Ez éves szinten 1,36 millió forint megtakarítást jelent a munkáltatónak. Szerepel egy másik módosítás is az adótörvényekben: január elsejétől az a vállalkozás is igénybe veheti a maximum 50 millió forintos társaságiadóalap-kedvezményt, amely központi költségvetési szervként működő kutatóintézettel, valamint közvetlenül vagy közvetve többségi állami tulajdonban lévő, gazdasági társaság formájában működő kutatóintézettel köt kutatás-fejlesztésre irányuló együttműködési megállapodást. Ennek kalkulált költségvetési hatása mintegy másfél milliárd forint.

A foglalkoztatással kapcsolatos kedvezmények tehát szaporodnak. Jár annak, aki pályakezdőt, aki 55 év felettit, aki gyesről visszatérőt, aki fogyatékkal élőt alkalmaz, de lesz jövőre lakbértámogatás, utazási támogatás is. Csak legyen cég, amely foglalkoztatni is képes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.