Felmentették a dinnyekartellt

Léket kapott a versenytörvény, és súlyos presztízsveszteséget szenvedett el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – így vélekedtek a Népszabadság által megkérdezett jogi szakértők arról, hogy hétfőn az Országgyűlés elfogadta a versenytörvény módosítását. Ennek értelmében a mindenkori agrárminiszter bármikor leállíthatja a GVH agrárpiaci szereplőkkel szemben indított kartelleljárását.

A kormánytöbbség nem is titkolta, hogy a visszamenőleges hatállyal elfogadott törvény célja az augusztusban elindult dinnyekartell-eljárás megállítása. A dinnye szezonális árát jóval a valós piaci ár felett befagyasztó kartellt ugyanis maga a kormány hozta létre. A kereskedők és a dinnyések közötti megegyezés felett ott bábáskodott Budai Gyula parlamenti államtitkár és maga Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is. Bár a résztvevők azóta is tagadják, hogy az agrártárca épületében tartott júliusi megbeszéléseken kiskereskedelmi árakról is egyeztettek volna, a GVH pár nappal később vizsgálni kezdte az ügyet, majd eljárást indított a résztvevőkkel szemben. Így visszafogott vélemények szerint is százmilliós kartellbírság árnya borult rájuk, köztük a Magyar Dinnyeszövetségre, melynek vezetője Simonka György fideszes képviselő.

Az eljárás elindulása után válaszul az agrártárca a GVH háta mögött kívánta módosítani a versenytörvényt. A minisztérium lapunk erről szóló cikkét külön közleményben cáfolta, „folyosói pletykának” minősítve értesülésünket. Ezt követően egyéni képviselői indítványként Pócs János nyújtotta be a versenytörvény módosítását célzó javaslatot.

Mint arról beszámoltunk: a GVH gyanúja szerint a nyári dinnyeakció során a kereskedők és a dinnyések abban állapodtak meg, hogy az akkori, 60 forint körüli kiskereskedelmi ár helyett a szezonban 99 forintért adják kilónként a dinnyét. A jókora különbözetet pedig a magyar vásárlóknak kellett megfizetniük. Piaci információk szerint a dinnye megállapodás egyik célja az volt, hogy határon kívül tartsák az olcsóbb –hírek szerint macedón eredetű – importdinnyét. A megegyezéssel elsősorban a dinnyefelvásárlók jártak jól, akik így egész szezonra piacot kaptak, ráadásul emelt átadási áron értékesíthettek. A javaslat mögött álló mezőgazdasági lobbi erejét mutatja, hogy a törvényjavaslathoz Rogán Antal aláírásával a gazdasági bizottság is benyújtott egy módosítót, amely azért letörte volna a törvény vadhajtásait, így kikerült volna az agrártárca vezetőjének vétójogáról szóló passzus, ám végül a kormánypárti többség nemet mondott a módosítóra.

– Három-négy hónap múlva kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen – mondja több versenyjogi szakértő is a most elfogadott törvény kapcsán. Szerintük a brüsszeli adminisztrációnak ennyi időre van szüksége, hogy döntést hozzon egy ilyen eljárásról. Úgy vélik, a törvény súlyosan sérti az uniós jogot, mivel lényegében az ország teljes területére kiterjedően engedélyezhet egy kartellt, így az a közös uniós piacot is torzítja.

Versenyjogászok szerint beláthatatlan következményei lehetnek a módosításnak. Ha vérszemet kapnak a hasonló, „szakmailag indokolt” árrögzítés mellett kardoskodó kamarák, akkor a versenytörvényen ütött rés tovább nőhet. Az uniós versenyjogi szcénát jól ismerő forrásaink szerint pedig a legutóbbi időkig komoly presztízsnek örvendő GVH-nak igencsak kikezdi a jó hírét, hogy nem tudta a kormányt lebeszélni a törvény módosításáról. A törvénymódosítással kapcsolatban megkerestük a versenyhivatalt, ahol választ későbbre ígértek.

 

Elsősorban a felvásárlók jártak jól
Elsősorban a felvásárlók jártak jól
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.